ESOR: három hónap Barcelonában!

Oktatópont - Kurzusok, Konferenciák | 2019. november 10. 13:27 | Utolsó módosítás dátuma - 2019. november 19. 23:32 | Forrás: radiologia.hu - Dr. Lánczi Levente

Marton Nikolett PhD, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház radiológus szakorvosjelöltje az őszt egy ESOR (European School of Radiology) ösztöndíjnak köszönhetően Barcelonában tölti. A katalán fővárosban szerzett tapasztalatairól kérdeztük.

Biztosan sok olvasónk számára ismerősek az ESOR programjai. Te, mint sikeres pályázó, röviden bemutatnád azt a konkrét programot, aminek köszönhetően jelenleg is Barcelonában tartózkodsz?

Az ESOR pályázati lehetőségre netes böngészés során leltem még a szakképzésem kezdetén. Az Európai Radiológiai Társaság évente hirdet 1-3 hónapos ösztöndíjakat Európában vagy az Egyesült Államokban, jellemzően 3-5. éves radiológus szakképzésben résztvevő orvosoknak. Az európai verzióban szubspecialitások széles skáláján – hasi, emlő, kardiovaszkuláris, intervenciós, CEUS, sürgősségi, fej-nyaki, muszkuloszkeletális, neurológiai, onkológiai, pediátriai, urogenitális és molekuáris radiológia – kínálnak képzőhelyeket. Minden szakterületen belül több kórház (kb. 5-15) közül lehet hármat megjelölni a pályázáskor, de be lehet jelölni olyan opciót is, hogy bármi jó lehet a megadott területen belül (http://esor.org/cms/website.php?id=/en/programmes/visiting_scholarship_programmes/scholarships_in_europe.htm).

A külföldi képzőhely kiválasztása mellett miben támogat még az ösztöndíj?

A három hónapos európai ösztöndíj összege fogadó országtól függetlenül 3500 EUR, amit utólag fizetnek ki a számlák (útiköltség, szállás, biztosítás) és a beszámoló fejében, így mindenképpen kell rendelkezni alaptőkével és valószínűleg az ösztöndíj nem fogja az összes költséget fedezni. Befektetésként tekintettem a lehetőségre és raktam félre pénzt, így tudtam kijönni.

A munkahelyedről elengedtek?

A tanulmányút idejére fizetés nélküli szabadságot kellett kivennem, viszont a megfelelő dokumentáció fejében a grémiumvezető jóváhagyásával az ösztöndíj időtartama a szakképzésbe beszámítható. Az ESOR a tanulmányút facilitálásában vesz részt, sikeres pályázat esetén a fogadó intézménnyel történő kapcsolattartás, valamint a kiutazás és a szállás leszervezése a pályázó feladata.

Az ismert, hogy Barcelona gyönyörű, kulturálisan is nagyon sokszínű város, és elsősorban José Caceres professzor révén a radiológia nemzetközi térképén is jelen van. Ha Barcelona, és orvoslás, akkor nekem akarva-akaratlanul a “Lakótársat keresünk” című film, és a főhős, Xavier koponya MRI vizsgálata ugrik be elsőként. Neked miért esett a választásod Barcelonára?

Ez az asszociáció nekem nem ugrott be, de tetszik. Olyan helyre akartam utazni, ahol még nem jártam huzamosabb ideig és szerettem volna egy új nyelvvel is megismerkedni, ennek megfelelően válogattam össze a listát a lehetséges fogadó kórházakról. Korábban reumatológiai témában kutattam és érdekel a mozgásszervi képalkotás, viszont elsődleges képzőhelyemnek sajnos ez nem profilja, így MSK témában pályáztam. Emellett, mint említettem, fogadó országtól függetlenül azonos az ösztöndíj összege, így mérlegelni kell mennyire drága helyre utazik az ember, Skandinávia emiatt kétszer is megfontolandó. Barcelonában csak kisgyerekként jártam, de mindenképp vissza szerettem volna térni valamikor, illetve a kórház honlapja is impresszív, a tutorra rákeresve találtam publikációkat, így a Vall d’Hebron Kórház került a listám élére.

BCN_MN_2

És ezt a helyet nyerted is el. Az ösztöndíjas periódusod nagyrésze letelt. Mi az, amit egészen biztosan profitáltál már most az elmúlt hetekből?

A három hónap egy-egy hónap MR, CT és UH gyakorlatból áll össze, már az utolsó hónapban járok. A kórház traumatológiai-ortopédiai épületén belül van a mozgásszervi radiológiai részleg, ahol 6 szakorvos és kb. 4-5 rezidens dolgozik egyszerre, csak mozgásszervi eseteken. Májusban tudtam meg, hogy elnyertem az ösztöndíjat, így pár hónap alatt igyekeztem egy kis spanyolt magamra szedni, ami az orvosi latin ismerete mellett sokat segített a kommunikációban, de azért az első hetekben jókora kihívás volt katalánul olvasgatni a klinikai információkat a páciensekről. Itt a hivatalos nyelv a katalán és a spanyol, angolul viszonylag kevesen és elég gyatrán beszélnek, ez annak ellenére meglepő, hogy 32 millió turista látogat a városba évente. 

Milyen módon tudtál bekapcsolódni a napi munkába?

Az MR, CT előleleteket angolul írtam és aztán átbeszéltem a szakorvosokkal, akik egyébként nagyon segítőkészek voltak, viszont sajnos az idősebb kollégákkal akadtak nyelvi nehézségek, de mindig jelezték, ha volt valami érdekes eset, illetve igyekeztek magyarázni. Az ultrahang vizsgálatokat szakorvos jelenlétében végeztem eddig, így a páciensekkel történő kommunikáció meg volt oldva. Eddig számomra a lágyrész daganatok, impingement szindrómák és az UH vezérelt intervenciók voltak a legérdekfeszítőbbek. Emellett a tanulmányút nagy előnye, hogy itt nem kell 12-24 órákat dolgozni, több idő marad az irodalmazásra is, jobban el lehet mélyülni az esetekben. Ezenkívül írtam egy kis közleményt ritka előfordulású transzartikuláris tumoros esetről, remélem hamarosan sikerül publikálnunk.

Erről bizonyosan szívesen olvasnának a hazai kollégák is! Ezen kívül mi az, amit véleményed szerint haza is tudsz hozni, akár meghonosítani, elterjeszteni a hazai gyakorlatban?

A megszerzett tudáson kívül, ami a kórház működésében tetszett az a többszöri esetmegbeszélés a klinikusokkal: itt minden héten volt egy-egy csigolya metasztázis, kötőszöveti tumor és reumatológiai konzílium sok más klinikus részvételével. Ahogy észleltem, a radiológusok megbecsültsége mindig magas volt ezeken az üléseken, talán ebben jobb a helyzet, mint nálunk. Ezenkívül reggelente mindig más rezidens vagy szakorvos tartott 15-30 perces prezentációt egy témában, ami a rezidenseknek jó tanulási lehetőség, de többször vettek rajta részt idősebb kollégák is, ismétlésnek is hasznos. Azért azt hozzáfűzném, hogy itt 20 saját és kb. 10 külsős rezidens van egyidőben, így nem kerül gyakran sor az emberre.

BCN_MN_1

Jól hangzik, hogy valóban jut idő a más szakmákkal való párbeszédre is. Összességében milyen egy radiológus egy napja Barcelonában? Miben más, mint Budapesten?

A Vall d’Hebron Katalónia legnagyobb, Spanyolország talán második legnagyobb kórháza, így az itteni állapotok nem feltétlenül reprezentálják az általános spanyol/katalán helyzetet, de pár információt sikerült begyűjtenem. A szakképzésbe jelentkezésnél a záróvizsgán szerzett pontok alapján választhat magának az ember szakterületet és képzőhelyet. A radiológus szakképzés 4 éves, évente van egy tesztvizsga (ahol 2-4 szubspecialitás az adott témakör és egyébként „nem kell” rajta átmenni), de a képzés végén nincs (!) szakvizsga. Egy rezidensnek 5-6 ügyelet jut havonta. A munkaidő szakorvosoknak és rezidenseknek is 8-16-ig tart, de legtöbbször tovább (17-18) vannak benn. Viszonylag kevesen használnak diktáló programot, írnokot soha. Ami lényegi különbség, hogy Spanyolországban a radiológusoknak a röntgeneket nem kell leletezniük és az átvilágítóba is ritkán hívják őket - nyilván a vaszkuláris intervenció kivétel. Ügyeletben a közkórházakban közalkalmazottak munkálkodnak (legalábbis ebben a kórházban, itt az 50-55 éves szakorvosok is ügyelnek többet havonta), viszont a legtöbb embernek van másodállása, illetve akadnak olyan szakorvosok is, akik nem dolgoznak közalkalmazottként, hanem csak magán fenntartású intézményekben.

A munka mellett feltételezem, hogy jutott időd némi kikapcsolódásra is... Apropó, jelenleg hány fokos a tenger?

Igen, Barcelona és környéke nagyon izgalmas hely, abszolút ajánlom! Nagy sétákat tettem, a kedvencem városon belül a kétes híre ellenére változatos, élettel teli Raval és a Bunkers el Carmel kilátópont. Elég borsos múzeumi belépők vannak (átlag 10-15 EUR), de a legtöbb helyre havi pár alkalommal ingyenesen lehet betérni, amit hosszabb tartózkodás alatt jól ki lehet használni. Kedvenceim a Montjuicon a Katalán Nemzeti Képzőművészeti Múzeum, a Hajózási Múzeum, a Joan Miró és Picasso kiállítások voltak, de a Sagrada Familia és legalább egy Gaudi ház megtekintése is erősen ajánlott, ha ide utazik az ember. A Costa Brava mentén a francia határig húzódik a Gr-92 túraútvonal, valamint a közeli Montserrat kolostor környéke is bővelkedik a kirándulóhelyekben. A héten már elég hűvös van, de októberben még előfordult, hogy megfürödtem a tengerben (a Google szerint 20 fokos a víz). A fociról csak azért nem nyilatkozom, mert sosem érdekelt, de tudom legtöbben ennek kapcsán utaznak Barcelonába.

BCN_MN_3

Milyenek a katalán hétköznapok, mennyire feszült most a helyzet?

Egyébként meglepő tapasztalat volt, hogy a katalánok nem olyanok, mint a fejemben élő tipikus mediterrán emberek, elég szorgalmasan dolgoznak, sok a nacionalista - ugye most politikailag pont érdekes idők járnak, több tüntetés is volt - és viszonylag zárt közösséget alkotnak. Segítőkészek, de nem könnyű hozzájuk közelebb kerülni. Van egy mondás, miszerint nagyon nehéz katalán barátra szert tenni, de ha sikerül, az a kapcsolat egy életre szól. Sok a bevándorló, főként a közép- és dél-amerikaiak. Én is mexikóiakkal lakom együtt (viva la airbnb) ők sokkal nyitottabbak, illetve a kórházban is latin-amerikaiakkal lett szorosabb kapcsolatom, velük mentünk kirándulni több helyre.

Mi az, ami biztosan hiányozni fog?

Reggel munkába menet a kilátás a tengeri napfelkeltére, a novemberi 24 fok, Barcelona építészete, az élettel teli utcák, tengerparti túrák, a sült zöldpaprika, no meg a péntek reggeli tumoros esetmegbeszélések.

Vissza fogsz még térni ide?

Szívesen visszajönnék még kollaborációs munka, kutatási projekt kapcsán, meg persze kirándulni, de a fizetések nem érik el a nyugat-európai átlagot, így ha külföldi kitelepülést fontolgatnék nem ez lenne az elsődleges célpontom. Egyébként ha valaki hosszabb barcelonai tartózkodást szervez, az egyetemen ingyen lehet katalánul tanulni.

Mi lesz ezután? Mik a terveid?

2021-ben szakvizsgázom és a későbbiekben szeretnék mozgásszervi radiológiával (is) foglalkozni, ezzel a témakörrel kapcsolatos kutatásokban is szívesen részt vennék.

Ha valaki kedvet kapott és további kérdése van az ösztöndíjjal kapcsolatban, vagy csak Barcelonába tervez utazni és tippeket szeretne, nyugodtan keressen meg: marton.nikol@gmail.com.

További cikkek