Differenciáldiagnosztikai nehézségek a radiológiában 2019
Nagyon erős volt az idei ősz a radiológiai továbbképzések terén. A “szezon” két hagyományos rendezvénnyel november utolsó teljes hétvégéjén zárult Szegeden a Differenciáldiagnosztikai nehézségek a radiológiában, illetve Budapesten a Musculoskeletalis ultrahangos továbbképzéssel. Előbbin stábunk is megfordult, rövid beszámolónk kattintás után.
A program Palkó András professzor úr nagyon alapos, vesedaganatok képalkotó diagnosztikájáról szóló összefoglalójával indult. Végigpásztáztunk a leggyakoribb pathológiákon és a lehetséges diagnosztikus modalitásokon, radiológiai jellemzőkön. Fontos, hogy a vesék vizsgálatához nem kell csúcsintézményben dolgoznunk, hiszen a vesék vizsgálata szinte mindig ultrahanggal kezdődik és szerencsére az esetek legnagyobb részében azzal véget is ér, mert diagnosztikus eredményhez juttat. Amenniyben CT vizsgálatot végzünk, nagyon fontos az indikációnak megfelelő protokoll alkalmazása - hiszen vesekő kereséskor csökkentett dózisú, natív vizsgálat a végzendő, ez azonban más kérdések megválaszolására nem alkalmas.
Komplexebb kérdések esetében multifázisos kontrasztanyagos CT vizsgálat végzendő, természetesen legalább két idegensíkú, esetleg MIP rekonstrukciókkal. Az intravénás kontrasztanyag alkalmazása megfelelő betegelőkészítés mellett veseelégtelenségben nem abszolút kontraindikáció. Az MRI a problémás esetek megoldását szolgálhatja, itt a légzési műtermékek kiküszöbölése továbbra is az egyik legnagyobb kihívás. A diffúziós tenzor képalkotás a tubuláris rendszer leképezése révén a transzplantált vese egyik kiváló vizsgálómódszere, a kilökődés első jelei vizsgálhatók DTI-vel. Professzor úr ismertette a statikus és dinamikus MRI urográfia közötti különbségeket is. Külön felhívta a figyelmet a tumor komplikációkra, melyek közül kiemelendő a perirenalis invázió (Gerota fascia érintettség, perirenalis zsír infiltrációja), a vénás tumorterjedés, hematogen disszemináció, valamint a ritka szekunder malignomákra is - leggyakrabban tüdő, emlő, colon, melanoma metesztázisa lehet vesében - hívta fel a figyelmet, illetve hogy malignus lymphoma esetében perirenalis lymphoma képét is láthatjuk, mely során a renalis erek ”csak” dislocaltak a tumormassza által.
A Semmelweis Egyetem radiológus szakorvosa, Dr. Fejér Bence a prostata daganatok PI-RADS alapú MR diagnosztikájáról, a klinikán történő bevezetés folyamatáról, a korábbi kihívásokról beszélt. Az algoritmus “létrák és csúszdák” elven működik - erre láthattunk is néhány példát az előadás alatt. Prosztatát természetesen csakis célzottan vizsgálunk, lehetőleg a 2019-ben frissített PI-RADS 2.1 szerint - ez utóbbi komplex diagnosztikus és kommunikációs rendszert takar. A “mulitparametrikus” (“hagyományos”, DWI és többfázisos kontrasztanyagos mérések) mellett szűrő jelleggel egyre nagyobb teret nyer a “biparametrikus” (az előbbiek, kontrasztanyag beadása nélkül) vizsgálat, akár 1,5 vagy 3 T térerőn. Klinikailag mindenképp vizsgálandók a következők: vesicula seminalis, külső urethra sphincter, neurogén infiltráció, míg a leletezés strukturált formában történjen.
Szintén mindig aktuális és érzékeny téma a here vizsgálata. Ebbe nyújtott betekintést dr. Fejes Zsuzsa előadásával. Here vizsgálatára az ultrahang a legmegfelelőbb vizsgálómódszer, alaptézisként pedig megállapítható, hogy az egészséges here echoganitása az egészséges pajzsmirigyével megegyezik. Az alaposan felépített előadásában a különböző megjelenésű jó- és rosszindulatú elváltozásokból kaptunk részletes bemutatást. A malignus kórképek közül kiemelendő a fehér férfiakban gyakori heretumor, a seminoma, teratoma. Nagyon lényeges, hogy nyirokcsomó-metasztázisok szempontjából a paraaorticus régiók jönnek szóba elsőként. Differenciáldiagnosztikailag pedig a hematoma jelenthet kihívást - ennek szoros követése fontos, mely során folyamatosan változik. Külön szó esett a microlithiasisról is, ami alapvetően jóindulatú elváltozás.
A nap fénypontja és az egész rendezvény egyik hívószava a délelőtti szekciót lezáró, “színpadra állított” uro-onkoteam volt. Két eset “élő” megbeszélése zajlott pathológus, onkológus, urológus és radiológus bevonásával. Alapvető üzenet, hogy onkteamen való betegbemutatás a daganat vélelme esetén már adekvát, és minden onkológiai betegről a döntést onko-teamben kell meghozni!
Ezután a nagyon részletes első etap után a rendezvény támogatóinak is köszönhetően egy finom ebéd mellett lehetett folytatni a délelőtt során elhangzottak megvitatását, valamint a helyszínen is hozzá lehetett jutni a Magyar Radiológusok Társasága Ifjúsági Bizottság és a Radizone Diagnost-X Kft. által közösen megalkotott 2020-as falinaptárakhoz. A déltután során pedig számos izgalmas esetbemutatást hallhattunk - nem csak uroradiológiai témákból, a teljesség igénye nélkül volt itt szó autoimmun pancreatitisről, duodenum perforatioról, gossipibomákról, vesecystákról és valószínúleg az egyik legbizarrabb radiológiai esetbemutatás is itt hangzott el a Takotsubo cardiomyopathiáról egy MRI vizsgálat kapcsán.
Nagy köszönet jár a szervezőknek és csak remélni tudjuk, hogy jövőre ismét megrendezésre kerül ez a színvonalas továbbképzés Szegeden.
Fotóalbum a Facebookon: https://www.facebook.com/pg/radiologia.hu/photos/?tab=album&album_id=10157683529881397