II. MRAE Futás – Pécs

Közösségek - Sport | 2019. szeptember 02. 21:34 | Utolsó módosítás dátuma - 2024. október 05. 10:08 | Forrás:

II. MRAE Futás – Pécs

Idén az MRAE történetében először Pécs város, ezen belül a Pécsi Diagnosztikai Központ nyerte a megtisztelő feladatot, hogy megrendezhesse a soron következő kongresszust. Sikeresnek mondható, mivel a sok tudományos program mellett immár második alkalommal nem csak szellemileg, hanem az előző este éjszakába nyúló borvacsorája után, péntek hajnalban fizikailag is lefáraszthatták magukat a bátor radiográfusok. Tavaly, Németh Katalin MRAE elnök ötlete alapján, az elsőként Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő, nagy sikert aratott futást idén is programunkba foglaltuk. A táv megtervezésében és kialakításában nagy segítséget kaptunk Pécs Futónagyköveteitől, Dinya Illéstől és Papp Ferenctől. A regisztráltak két távra nevezhettek 3 és 6 km. A kora reggeli friss levegőben történő bemelegítés a Széchenyi téren zajlott, majd ezután elindult a futam. A korábbi évvel ellentétben, Pécs adottságait ismerve a kijelölt terep kihívást jelentett a futóinknak, viszont abban mindenki egyetértett, hogy a Belváros nyújtotta látvány kompenzálta az esetenként kicsit meredekebb szakaszokat. A közel 20 jelentkező, a táv teljesítése után egy futócsomaggal távozott, mely egy MRAE logóval ellátott érmet is tartalmazott.

Gratulálunk a résztvevőknek!

Jövőre folytatása következik.