A derékfájdalom indikált CT, MR vizsgálat még mindig elterjedt a sürgősségi osztályon
A hátfájás következtében végzett CT és MR vizsgálatok aránya állandó maradt 2001 és 2016 között annak ellenére, hogy erőfeszítéseket tettek a derékfájdalom indikált felesleges képalkotó vizsgálatok csökkentésére a sürgősségi osztályokon, nyilatkozta az American Journal of Roentgenology februári számában közzétett tanulmány.
Pozitív tény, hogy a derékfájdalom miatt elvégzett képalkotó vizsgálatok száma a hat év alatt jelentősen csökkent, de az eredmény kizárólag a lényegesen kevesebb röntgenfelvétel készítésének volt köszönhető.
E hanyatlás ellenére azonban a derékfájdalom indikált képalkotástól való függés továbbra is magas.
"Bár mérsékelt visszaesés történt, 2016-ban körülbelül minden harmadik beteg továbbra is vizsgálva volt képalkotó készülék által a sürgősségi osztályon" – írták a szerzők, Dr. Jina Pakpoor vezetésével a Pennsylvaniai Egyetemi Kórházból (AJR, 2020. február, Vol. 214:2, 395-399). "Továbbá jelentős földrajzi eltérések vannak az Egyesült Államok különböző államai és régiói között."
A derékfájdalom az egyik leggyakoribb ok, amiért az embereket fogadja a sürgősségi osztály. A látogatások együttesen korlátozhatják az erőforrásokat, és később növelik az egészségügyi költségeket.
Az olyan tudatosító kampányok révén, mint például a Choosing Wisely, a radiológia és más orvosi szervezetek arra ösztönzik az orvosokat, hogy legyenek figyelmesek a képalkotó vizsgálatok elrendelésekor. A kérdés: Mennyire veszi figyelembe a tanácsot a sürgősségi osztály személyzete?
A jelenlegi elemzés 13 4624 beteg adatait (átlagéletkor 41,2 év) tartalmazza egy nemzeti adatbázisból, akiket a sürgősségi osztály első látogatóiként azonosítottak derékfájdalommal. Ebből összesen 45 405 beteg (34%) esetében történt képalkotó vizsgálat kiértékelés céljából a sürgősségi osztályon.
A kutatók csak a 18 és 64 év közötti betegekkel dolgoztak, mivel ebben a populációban alacsony a derékfájdalom mögött álló súlyosabb ok kockázata, mint például a súlyos stenosis vagy degeneratív betegség.
A képalkotó vizsgálatok száma a vizsgálati időszakban erősen kedvező röntgenfelvételi arányt mutatott 41 623 beteggel (92%), ezt követte 3577 beteggel a CT vizsgálat (8%) és 1043 beteggel az MR vizsgálat (2%). (A modalitások összértéke meghaladja a 100%-ot, mivel néhány páciens esetében egynél több képalkotó vizsgálatot végeztek a sürgősségi osztályon történő látogatásuk során.)
A képalkotó módszerek általános felhasználása statisztikailag szignifikánsan csökkent 2011 és 2016 között (p <0,001), a csökkenés kizárólag a kevesebb röntgenfelvételnek köszönhető. Ugyanakkor "a CT és az MR alkalmazásában enyhe növekedés történt – tették hozzá a szerzők.
A derékfájdalomban szenvedő sürgősségi osztályon jelentkező betegek képalkotó vizsgálatának gyakorisága |
||||||
|
2011 |
2012 |
2013 |
2014 |
2015 |
2016 |
Minden képalkotó |
34.4 % |
33.9 % |
33.1 % |
35.4 % |
32.9 % |
31.9 % |
Röntgenfelvétel |
32 % |
31.2 % |
30.5 % |
32.5 % |
29.9 % |
28.6 % |
CT |
2.5 % |
2.6 % |
2.4 % |
2.7 % |
2.7 % |
3 % |
MR |
0.7 % |
0.8 % |
0.8 % |
0.8 % |
0.7 % |
0.8 % |
A kutatók az American College of Emergency Physicians országos figyelemfelhívó kampányait és útmutatásait jóváhagyták a derékfájdalom képalkotó vizsgálatainak általános csökkentése okán.
"Egyre több intézmény alkalmaz klinikai döntéstámogató eszközöket az orvosok valós idejű, bizonyítékokon alapuló vizsgálatkérési döntéseinek támogatására" – tették hozzá. "Ez azért fontos, mert vizsgált pácienseink átlagéletkora 42 év volt, és olyan populációt képviselnek, amelyben a (röntgen és a CT által okozott) sugárterhelést minimalizálni kell."
Az eredmények földrajzi elemzése során a szerzők megállapították, hogy a képalkotás használata az Egyesült Államok egyes régióiban jelentősen eltérő volt. A derékfájdalom indikált képalkotás az USA déli részén volt a legnagyobb arányú, 10,4%-kal több, mint a nyugati államokban, 3,5 %-kal több, mint Középnyugaton, és 2%-kal több, mint az Egyesült Államok északkeleti részén.
Referálta: Farkas Gréta
DE-KEK, Központi Radiológiai Diagnosztika