Radiológia, mint egyéni tudás

Közösségek - Management | 2019. december 22. 22:57 | Utolsó módosítás dátuma - 2020. szeptember 10. 04:56 | Forrás: https://www.ajronline.org/doi/full/10.2214/AJR.19.22073?fbclid=IwAR044Oe2Ug2doWbYS4DXqpkKbxOhUKnR-6M4M05ZORHo96V1dbnh_Br8qDo

A népszerű 1999-es Mátrix című tudományos fantasztikus filmben a főszereplő, Neo -egy számítógépes hacker - számos olyan helyzettel találja magát szembe, amelyek új képességek megtanulását teszik szükségessé; például meg kell tanulnia egy gépet működtetni és a harcművészetet is el kell sajátítania. Ez utóbbi helyzetben néhány másodperc alatt megtanulja a jiu jitsut úgy, hogy egy számítógépes programot tölt fel az agyába.

Radiológia, mint egyéni tudás

Az ilyen pillanatszerű tanulásra sokak vágynak. Például, ha ez a technológia ma elérhető lenne, lehet, hogy a radiológus rezidensi képzés 5 évét napokra vagy akár órákra rövidíthetnénk? Az azonnali tanulás azonban hamis és végső soron megtévesztő képet festhet arról, hogy mi is a tanulás valójában. Ha pontosabb és hatékonyabb oktatási modelleket akarunk kidolgozni, akkor nekünk kell kijavítanunk az ilyen gyakori tévhiteket.

A tanulás ábrázolása a Mátrixban azért is problematikus, mert az oktatást technikai feladatként mutatja be. Évezredek óta egy új tudományág vagy készség elsajátítása hosszú tanulást és gyakorlást igényel, de a futurisztikus filmben a technológia gyakorlatilag pillanatnyivá teszi. Ebben a modellben a tanulás puszta adatátvitelre hasonlít. A megabájt, a gigabájt és a terabyte - az egész enciklopédia - másodpercek alatt letölthető. A probléma természetesen az, hogy az ilyen tanulás mellőzi a valós idejű tapasztalatot a tanuló és a pedagógus részéről is.

A Mátrixtól eltekintve a tanulás nem csupán az adatok bevitele, tárolása és lekérdezése. A tanulás azt jelenti, hogy valamit a magunkévá teszünk, hozzáadjuk a repertoárunkhoz, és az identitásunk részévé tesszük. A radiológiában a tanulók nem csupán a radiológiai információk tárolóiként működnek, hanem olyan emberekként is, akik tudnak valamit a radiológiáról. Ha az ilyen tanulás elég messzire halad, akkor radiológusokká válnak. A Mátrix modell azt sugallja, hogy az információkat a tanulóhoz lehet szegelni, vagy azokba lehet injektálni, de úgy tűnik, hogy a tanuláshoz több idő szükséges. Egyrészről a szakértelem megszerzése több gyakorlatot igényel, amelyet a próbálkozások és probléma megoldások során tanulunk meg.

A diákok, akiket mi ismerünk, inkább felfedezőkhöz hasonlítanak, mintsem adattárolókhoz. A tanulás nem pusztán annyi, hogy passzív módon új információkat kapunk, hanem alkalmazzuk azokat és keressük a kapcsolatokat az új és a már meglévő ismeretek között, továbbá, kipróbáljuk azokat különböző helyzetekben. Senki sem tudta megtanulni, hogyan kell kerékpározni vagy centrális vénát bevezetni úgy, hogy olvasott róla egy könyvben. Polányi Mihály (1891–1976) orvos-vegyész-filozófus ezt értette a „készségszintű tudás” alatt, vagyis azt a fajta tudást, amit nem megtanulunk, és nem is tudjuk szavakkal kifejezni [1]. Ahogy Polányi mondta, „többet tudunk, mint amennyiről képesek vagyunk beszélni” [2].

Ha tanításról és tanulásról volt szó Polányi Mihály tudta, miről beszélt. Két vegyészhallgatója, Eugene Wigner és Melvin Calvin megnyerte a fizikai- illetve a kémiai Nobel-díjat, és fia, Polányi János szintén elnyerte a kémiai Nobel-díjat. Diákjai szerint Polányi különösen hatékonyan segített nekik a szenvedélyes elkötelezettség kialakításban, a megértés iránti törekvésben, és segített nekik olyan kérdéseket formálni, amelyek megválaszolásával érdemes volt foglalkozniuk.

A megértés iránti elkötelezettség szükségessége volt az, ahogy Polányi látta, ami arra sarkallta őt, hogy elutasítsa kollégáját, Alan Turinget, aki azt állította, hogy pusztán a szabályrendszerek képessé tehetik a számítógépeket a tudásra. A számítógépek tudnak számolni, de nem tudnak elköteleződni és nem képesek a törődésre sem. Ez speciális oktatási problémákat vet fel az olyan szakmában, mint az orvostudomány.

A Mátrix tanulási modell másik komoly problémája az oktató hiánya. A tanulók és az oktatók közötti kapcsolat a legjobb oktatási élmény szempontjából elengedhetetlen. Az oktató kihívást jelent a tanuló számára, és megmutatja, hogy az ismeretek, készségek, tapasztalatok és a döntés folyamata hogyan néz ki a gyakorlatban, amire egy könyv oldala vagy ábrája nem lehet képes. A tanulás nem csupán az adatok megszerzése, hanem azzá a személlyé válás, akik még nem vagyunk, például radiológus, és a tapasztalt radiológusok döntő szerepet játszanak ebben a folyamatban. Az oktatás nem csupán adatátvitel, hanem akkulturáció is.

Amint Polányi rámutat, a tudás és a tanulás nagy része nem meghatározható. Ez nem a szabályok vagy algoritmusok átadásán keresztül történik, hanem a megfigyelés, utánzás, kísérletek és hibák útján. Akik önállóan tanulják a radiológiát, sok tudást elsajátíthatnak, ám a radiológussá váláshoz nem elég a definíciók és a szabályok megtanulása. Ehhez gyakorlati képzés szükséges.

Az oktatás magja a bizalom. A tanulóknak bízniuk kell abban, hogy az oktató ismeri a tudományát és jóhiszeműen tanítja azt. Hasonlóképpen, az oktatónak bíznia kell abban, hogy a tanuló valóban mélyebb megértésre törekszik. Hogy ne gondolhassuk azt, hogy ez túl sok hatalmat ad az oktatónak, emlékezzünk arra, hogy minden oktató egyszer tanuló is volt. Mindegyik generáció felelős azért, hogy továbbadja azt, amit kapott.

Bár a tantervek, az oktatási technikák és az értékelés mind fontosak, csak akkor szolgálhatják céljukat, ha tükrözik az oktatók, mint személyek fontosságát. A jó oktatás csak annyira hasonlít az adatok letöltéséhez, mint a könyvtár polcainak könyvekkel történő feltöltéséhez. Ahhoz, hogy a radiológiát tanító személy sikeres legyen, az oktatónak táplálnia és ösztönöznie kell az oktató és a tanuló közötti kapcsolatot. Az elszigetelten folytatott oktatás, függetlenül attól, hogy technológiailag kifinomult, soha nem helyettesítheti az emberek közötti jó kapcsolatokat.

Az ismeretek egyéninek tekintése számos gyakorlati vonzattal bír, amelyek közül néhányat itt is felvázolunk. Először is, a mindennapi radiológiai munkavégzés teremti meg a legjobb helyzetet a radiológia oktatásához és tanulásához. Legjobban gyakorlat által tanulunk, mindig a szükséges mértékű felügyelettel, odafigyeléssel és bíztatással. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a betegellátásban történő tanulás időt vesz igénybe, és oktatási helyzetben a munka elvégzésének nyomása nem lehet előrébb való a tanulásnál.

Ugyanilyen fontos, hogy az oktatók tájékoztassák a tanulókat arról, hogy hogyan teljesítenek. A tanulók ösztönösen ráéreznek hogyan teljesítenek, ám az oktatóknak időt kell fordítaniuk arra, hogy megosszák a tanulókkal, mi az, amit jól csináltak és mi az, ami fejlesztésre szorul.  Az ilyen értékelés célja nemcsak az, hogy a tanulók érdemjegyet kapjanak és az alapján össze tudják hasonlítani magukat kollégáikkal, hanem az, hogy segítsen az önismeretben és az újabb célok kitűzésében. A léziók felismerése és a differenciáldiagnosztika megfogalmazása nem fontosabb, mint a betegekkel és a szakmával szembeni elkötelezettség megtanulása.

Azért, hogy a radiológia a jövőben is virágozhasson, szükség van arra, hogy a radiológiát oktató személyek csodálatra méltók akarjanak lenni. Másszóval, olyan emberekre van szükségünk, akikre a tanulók nemcsak a tudás és szakértelem szempontjából nézhetnek fel, hanem akik inspirálóak is. A szakmai minősítőkre, melyet a címek, publikációk és díjak tükröznek, kevésbé kell elismerésként tekinteni, mint inkább a szakma gazdagítását célzó tevékenységekre. Ebből a szempontból a sikert olyan lehetőségnek kell tekinteni, mely során a minket követőkért feláldozzuk a karrierünket.

Természetesen a tanulók is felelősséggel tartoznak. A tanulás iránti őszinte erőfeszítésen túl hozzá kell igazodniuk a radiológusok által végzett munkához is. Előszőr, amint azt Polányi is sugallja, nehéz felismerni a különbséget a kiválóság alapvető gyakorlata és a puszta sajátosság között, ám az idő múlásával és azzal, hogy a tanulók különféle oktatókkal dolgoznak, letisztul számukra ez a kép. Fontos az, ami a monitor, a radiológus és a mikrofon között történik, de nem fontosabb, mint ami a radiológus, a radiográfus, a kérőorvos és a beteg között történik.

Nem tudni, hogy az optimizmus vagy aggodalom a célravezető szemlélet, de egy dolog biztos: a radiológussá válás egyet jelent azzal, hogy csatlakozunk egy közösséghez, melyet számos előd formált, köztük olyanok is, akik egyéni hozzájárulását soha nem fogjuk megismerni. A Mátrixban Neo semmit sem tanul azokról a generációkról (pilóták, harcművészek és programozók), akiknek a tudását állítólag feltölti. Egyetlen feltöltés sem adhatja meg neki azt az érzetet, hogy mivé válik és miért, csak hogy hogyan válik azzá. A radiológiát oktató személyeknek gondoskodniuk kell arról, hogy a puszta adatátvitel soha nem helyettesíti azt „amiért” valaki radiológussá válik.

Forrás:

  1. Polanyi M. Personal knowledge: towards a postcritical philosophy. Chicago, IL: University of Chicago Press, 2015
  2. Polanyi M. The tacit dimension. Chicago, IL: University of Chicago Press, 2009

Referálta: Tarpai Petra

DE-KEK Központi Radiológia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Radiológia, mint egyéni tudás

 

A népszerű 1999-es Mátrix című tudományos fantasztikus filmben a főszereplő, Neo -egy számítógépes hacker - számos olyan helyzettel találja magát szembe, amelyek új képességek megtanulását teszik szükségessé; például meg kell tanulnia egy gépet működtetni és a harcművészetet is el kell sajátítania. Ez utóbbi helyzetben néhány másodperc alatt megtanulja a jiu jitsut úgy, hogy egy számítógépes programot tölt fel az agyába.

 

Az ilyen pillanatszerű tanulásra sokak vágynak. Például, ha ez a technológia ma elérhető lenne, lehet, hogy a radiológus rezidensi képzés 5 évét napokra vagy akár órákra rövidíthetnénk? Az azonnali tanulás azonban hamis és végső soron megtévesztő képet festhet arról, hogy mi is a tanulás valójában. Ha pontosabb és hatékonyabb oktatási modelleket akarunk kidolgozni, akkor nekünk kell kijavítanunk az ilyen gyakori tévhiteket.

 

A tanulás ábrázolása a Mátrixban azért is problematikus, mert az oktatást technikai feladatként mutatja be. Évezredek óta egy új tudományág vagy készség elsajátítása hosszú tanulást és gyakorlást igényel, de a futurisztikus filmben a technológia gyakorlatilag pillanatnyivá teszi. Ebben a modellben a tanulás puszta adatátvitelre hasonlít. A megabájt, a gigabájt és a terabyte - az egész enciklopédia - másodpercek alatt letölthető. A probléma természetesen az, hogy az ilyen tanulás mellőzi a valós idejű tapasztalatot a tanuló és a pedagógus részéről is.

A Mátrixtól eltekintve a tanulás nem csupán az adatok bevitele, tárolása és lekérdezése. A tanulás azt jelenti, hogy valamit a magunkévá teszünk, hozzáadjuk a repertoárunkhoz, és az identitásunk részévé tesszük. A radiológiában a tanulók nem csupán a radiológiai információk tárolóiként működnek, hanem olyan emberekként is, akik tudnak valamit a radiológiáról. Ha az ilyen tanulás elég messzire halad, akkor radiológusokká válnak. A Mátrix modell azt sugallja, hogy az információkat a tanulóhoz lehet szegelni, vagy azokba lehet injektálni, de úgy tűnik, hogy a tanuláshoz több idő szükséges. Egyrészről a szakértelem megszerzése több gyakorlatot igényel, amelyet a próbálkozások és probléma megoldások során tanulunk meg.

 

A diákok, akiket mi ismerünk, inkább felfedezőkhöz hasonlítanak, mintsem adattárolókhoz. A tanulás nem pusztán annyi, hogy passzív módon új információkat kapunk, hanem alkalmazzuk azokat és keressük a kapcsolatokat az új és a már meglévő ismeretek között, továbbá, kipróbáljuk azokat különböző helyzetekben. Senki sem tudta megtanulni, hogyan kell kerékpározni vagy centrális vénát bevezetni úgy, hogy olvasott róla egy könyvben. Polányi Mihály (1891–1976) orvos-vegyész-filozófus ezt értette a „készségszintű tudás” alatt, vagyis azt a fajta tudást, amit nem megtanulunk, és nem is tudjuk szavakkal kifejezni [1]. Ahogy Polányi mondta, „többet tudunk, mint amennyiről képesek vagyunk beszélni” [2].

 

Ha tanításról és tanulásról volt szó Polányi Mihály tudta, miről beszélt. Két vegyészhallgatója, Eugene Wigner és Melvin Calvin megnyerte a fizikai- illetve a kémiai Nobel-díjat, és fia, Polányi János szintén elnyerte a kémiai Nobel-díjat. Diákjai szerint Polányi különösen hatékonyan segített nekik a szenvedélyes elkötelezettség kialakításban, a megértés iránti törekvésben, és segített nekik olyan kérdéseket formálni, amelyek megválaszolásával érdemes volt foglalkozniuk.

A megértés iránti elkötelezettség szükségessége volt az, ahogy Polányi látta, ami arra sarkallta őt, hogy elutasítsa kollégáját, Alan Turinget, aki azt állította, hogy pusztán a szabályrendszerek képessé tehetik a számítógépeket a tudásra. A számítógépek tudnak számolni, de nem tudnak elköteleződni és nem képesek a törődésre sem. Ez speciális oktatási problémákat vet fel az olyan szakmában, mint az orvostudomány.

 

A Mátrix tanulási modell másik komoly problémája az oktató hiánya. A tanulók és az oktatók közötti kapcsolat a legjobb oktatási élmény szempontjából elengedhetetlen. Az oktató kihívást jelent a tanuló számára, és megmutatja, hogy az ismeretek, készségek, tapasztalatok és a döntés folyamata hogyan néz ki a gyakorlatban, amire egy könyv oldala vagy ábrája nem lehet képes. A tanulás nem csupán az adatok megszerzése, hanem azzá a személlyé válás, akik még nem vagyunk, például radiológus, és a tapasztalt radiológusok döntő szerepet játszanak ebben a folyamatban. Az oktatás nem csupán adatátvitel, hanem akkulturáció is.

 

Amint Polányi rámutat, a tudás és a tanulás nagy része nem meghatározható. Ez nem a szabályok vagy algoritmusok átadásán keresztül történik, hanem a megfigyelés, utánzás, kísérletek és hibák útján. Akik önállóan tanulják a radiológiát, sok tudást elsajátíthatnak, ám a radiológussá váláshoz nem elég a definíciók és a szabályok megtanulása. Ehhez gyakorlati képzés szükséges.

 

Az oktatás magja a bizalom. A tanulóknak bízniuk kell abban, hogy az oktató ismeri a tudományát és jóhiszeműen tanítja azt. Hasonlóképpen, az oktatónak bíznia kell abban, hogy a tanuló valóban mélyebb megértésre törekszik. Hogy ne gondolhassuk azt, hogy ez túl sok hatalmat ad az oktatónak, emlékezzünk arra, hogy minden oktató egyszer tanuló is volt. Mindegyik generáció felelős azért, hogy továbbadja azt, amit kapott.

 

Bár a tantervek, az oktatási technikák és az értékelés mind fontosak, csak akkor szolgálhatják céljukat, ha tükrözik az oktatók, mint személyek fontosságát. A jó oktatás csak annyira hasonlít az adatok letöltéséhez, mint a könyvtár polcainak könyvekkel történő feltöltéséhez. Ahhoz, hogy a radiológiát tanító személy sikeres legyen, az oktatónak táplálnia és ösztönöznie kell az oktató és a tanuló közötti kapcsolatot. Az elszigetelten folytatott oktatás, függetlenül attól, hogy technológiailag kifinomult, soha nem helyettesítheti az emberek közötti jó kapcsolatokat.

 

Az ismeretek egyéninek tekintése számos gyakorlati vonzattal bír, amelyek közül néhányat itt is felvázolunk. Először is, a mindennapi radiológiai munkavégzés teremti meg a legjobb helyzetet a radiológia oktatásához és tanulásához. Legjobban gyakorlat által tanulunk, mindig a szükséges mértékű felügyelettel, odafigyeléssel és bíztatással. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a betegellátásban történő tanulás időt vesz igénybe, és oktatási helyzetben a munka elvégzésének nyomása nem lehet előrébb való a tanulásnál.

 

Ugyanilyen fontos, hogy az oktatók tájékoztassák a tanulókat arról, hogy hogyan teljesítenek. A tanulók ösztönösen ráéreznek hogyan teljesítenek, ám az oktatóknak időt kell fordítaniuk arra, hogy megosszák a tanulókkal, mi az, amit jól csináltak és mi az, ami fejlesztésre szorul.  Az ilyen értékelés célja nemcsak az, hogy a tanulók érdemjegyet kapjanak és az alapján össze tudják hasonlítani magukat kollégáikkal, hanem az, hogy segítsen az önismeretben és az újabb célok kitűzésében. A léziók felismerése és a differenciáldiagnosztika megfogalmazása nem fontosabb, mint a betegekkel és a szakmával szembeni elkötelezettség megtanulása.

 

Azért, hogy a radiológia a jövőben is virágozhasson, szükség van arra, hogy a radiológiát oktató személyek csodálatra méltók akarjanak lenni. Másszóval, olyan emberekre van szükségünk, akikre a tanulók nemcsak a tudás és szakértelem szempontjából nézhetnek fel, hanem akik inspirálóak is. A szakmai minősítőkre, melyet a címek, publikációk és díjak tükröznek, kevésbé kell elismerésként tekinteni, mint inkább a szakma gazdagítását célzó tevékenységekre. Ebből a szempontból a sikert olyan lehetőségnek kell tekinteni, mely során a minket követőkért feláldozzuk a karrierünket.

Természetesen a tanulók is felelősséggel tartoznak. A tanulás iránti őszinte erőfeszítésen túl hozzá kell igazodniuk a radiológusok által végzett munkához is. Előszőr, amint azt Polányi is sugallja, nehéz felismerni a különbséget a kiválóság alapvető gyakorlata és a puszta sajátosság között, ám az idő múlásával és azzal, hogy a tanulók különféle oktatókkal dolgoznak, letisztul számukra ez a kép. Fontos az, ami a monitor, a radiológus és a mikrofon között történik, de nem fontosabb, mint ami a radiológus, a radiográfus, a kérőorvos és a beteg között történik.

 

Nem tudni, hogy az optimizmus vagy aggodalom a célravezető szemlélet, de egy dolog biztos: a radiológussá válás egyet jelent azzal, hogy csatlakozunk egy közösséghez, melyet számos előd formált, köztük olyanok is, akik egyéni hozzájárulását soha nem fogjuk megismerni. A Mátrixban Neo semmit sem tanul azokról a generációkról (pilóták, harcművészek és programozók), akiknek a tudását állítólag feltölti. Egyetlen feltöltés sem adhatja meg neki azt az érzetet, hogy mivé válik és miért, csak hogy hogyan válik azzá. A radiológiát oktató személyeknek gondoskodniuk kell arról, hogy a puszta adatátvitel soha nem helyettesíti azt „amiért” valaki radiológussá válik.

 

Forrás:

  1. Polanyi M. Personal knowledge: towards a postcritical philosophy. Chicago, IL: University of Chicago Press, 2015
  2. Polanyi M. The tacit dimension. Chicago, IL: University of Chicago Press, 2009

https://www.ajronline.org/doi/full/10.2214/AJR.19.22073?fbclid=IwAR044Oe2Ug2doWbYS4DXqpkKbxOhUKnR-6M4M05ZORHo96V1dbnh_Br8qDo

Karakterszám:  7776 db.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További cikkek