Mennyire boldog az ön radiológia intézete?

Közösségek - Management | 2018. december 12. 06:35 | Utolsó módosítás dátuma - 2025. április 22. 10:07 | Forrás: AuntMinnie referáló - dr. Oláh Márton

A fenti címmel közölte Dr. Giles Maskell, a Royal College of Radiologists (Egyesült Királyság) korábbi elnökének jegyzetét az AuntMinnie Europe, mely számos ponton tanulságos a hazai kollégák számára is. Ennek magyar nyelvű kivonatát olvashatják.

Pár évvel ezelőtt megkérdeztem az egyik egyesült királysági kórház orvos igazgatóját, hogy mit gondol a kórház többi intézete a radiológia intézetről. Kis szünetet tartva a következőt válaszolta: „Úgy gondolunk rá, mint egy sötét helyre, ahol sötét dolgok történnek.”

Leszámítva azt a tényt, hogy a mi munkánkhoz általában alacsony szintű fényre van szükség, ismernek-e bárkit, aki azzal kezdi a napi munkát, hogy lekapcsolja a villanyt? Sokszor egy metaforikus sötétség is burkolja a radiológia intézeteket. Már korábban is írtak cikket a zaklatás egy magasabb szintjéről és arról, mi történhet, ha rosszul működnek a dolgok a csapaton belül.

Ahogy egyre több ismeretünk van az egészséges csapatszellem egészségügyre gyakorolt hatására és annak fontosságára, talán jó ötlet lehet mindannyiunknak néha megkérdezni magunktól, hogyan is érezzük magunkat a saját intézetünkön belül. Nos, hogyan is ismerhető fel egy egészséges közösség?

Az egészséges munkaközösség egyik alapvető alkotóeleme a tisztesség(esség), mely mind a munkamegosztásra, mind pedig a jövedelemre érvényes. Ha a munkaterhelést nézzük, ez nem egyezik meg azzal, hogy mindenki ugyanannyi leletet ír le vagy ugyanannyi beavatkozást végez.

Emberi tulajdonságunk, hogy hajlamosak vagyunk túlértékelni hozzájárulásunkat bármilyen közös vállalkozáshoz, és ebből fakadóan alulértékelni mások munkáját. Mindannyian úgy érezzük néha, hogy többet dolgozunk mint amennyi a ránk eső rész, de pont ez a lényeg, hogy mindannyian érzünk így néha.

Ha veszünk egy elméleti, 10 radiológusból álló intézetet, ahol reggel mindenki úgy megy dolgozni, hogy tudja, a napi munka pontosan 10%-át kell elvégeznie, biztosan megbukik abban, hogy a feladatot teljesítse és ráadásul nem lesz boldog munkahely. Minden intézetnek szüksége van legalább pár munkatársra, akik elfogadják, hogy talán egy kicsivel több munkát végeznek, mint ami szigorúan elő van nekik írva, de ők azok akik azt is felismerik, hogy az extra munkáért szakmai elégedettséget és egy hatékonyabb csapatot kapnak, valamint a páciensek eredményeiben is jobb kimenetel fog látszani.

A tisztességes üzlet
A munkamegosztásról térjünk át a jövedelemre. Az Egyesült Királyságban nagyon sok keserűség származott a privát praxisok méltánytalan elosztásából, melynek következtében rengeteg radiológus érezte úgy, hogy el lettek zárva a lehetőségtől, hogy ilyen módon növeljék bevételüket. A teleradiológia és a távleletezés érkeztével azonban javult a helyzet, megadva minden radiológusnak az esélyt, hogy a szerződésben meghatározott, nemzeti egészségszolgáltatásban (National Health Service) ledolgozott órákon kívül is végezhessen plusz munkát.

Miután felmértük, hogy a munkatársak nagyrésze úgy érzi, hogy a munkamegosztás fair módon történik, a jó munkaközösség következő alapvető indikátora a kölcsönös tisztelet a csapattagok között. Milyen gyakran kér egy radiológus másodvéleményt egy kollégától? Milyen gyakran mond vagy kap valaki véleményt egy kész leletről? Vajon mindenkinek megvan a maga kis elzárt zuga az intézeten belül, vagy bátran fordulhatnak a másikhoz kérdéssel?

Az élet egyik igazsága, hogy senki sem nélkülözhetetlen, de ugyanakkor egy jó csapatban senki sem mellőzhető teljesen. Mindenki után maradna valamilyen űr, ha hirtelen eltűnne a csapatból.

Ez a kölcsönös tisztelet evidens kellene, hogy legyen azokban a helyzetekben is, amikor az intézet az esetlegesen elkövetett hibákat, súrlódásokat kezeli. A közösség azon képessége, hogy őszinte és becsületes viták folyjanak, ha valami rosszul sült el, és együtt tanuljunk a leckéből, anélkül, hogy bárkit is fenyegetnénk vagy kiközösítenénk, nagyon jó jelzője egy egészséges munkahelyi kultúrának.

A kölcsönös tisztelet nem feltétlenül kell, hogy barátságot jelentsen. Számos példa van arra, hogy a hatékony csapatok eltérő tulajdonságú egyénekből állnak, nem pedig közeli barátokból. Persze jó jel, ha az intézetnek van egy közösségi szelleme, az egész csapatnak szervezett eseményekkel, de sok kiváló intézet megvan ilyen programok nélkül.

Ezeken felül minden csapatnak kell egy vezető. Mennyire támogatott a vezető az intézetben? Mennyire lelkesednek a kollégák a vezető szerep iránt? A vezető szerep elvállalásától való vonakodás inkább a munkahelyi kultúra kritikája, semmint a radiológiai intézeté, de a hatékony vezetés lehetetlen a kollégák támogatás nélkül.

Konzultáljon a gyakornokokkal!
Ha tényleg tudni szeretné, milyen érzés az intézetben dolgozni, néha kell egy független nézőpont.

A legjobb és legobjektívebb megfigyelők a gyakornokok, főleg ha a képzésük része az is, hogy számos intézetnél töltenek gyakorlatokat. Fontos továbbá, hogy véleményüket bizalmas légkörben, biztonságban és őszintén nyilváníthassák ki. A képzésük végén a gyakornokok a „lábukkal is szavaznak” azzal, hogy melyik munkahelyre adják be pályázatukat. Mennyire szeretnének az Ön intézetében dolgozni? Nyilvánvalóan rengeteg tényező befolyásolja a fiatalokat a döntésben, de ha egyik korábbi gyakornok sem szeretne Önöknél dolgozni, talán érdemes megkérdezni, vajon miért nem?

Zárásként biztosíthatom Önöket, hogy ahogy az én intézetem, úgy az Önöké is, biztosan vegyesen teljesítene az előbb felvetített pontokban. A fő üzenet a következő: magunk alatt vágjuk a fát, ha figyelmen kívül hagyjuk az intézeten belüli munkaközösséget!

Higgyék el, megéri, ha beengedünk egy kis világosságot a sötét szobákba.

Szerző: Dr. Giles Maskell, radiológus, Truro, Egyesült Királyság, korábbi U.K. Royal College of Radiologists elnök

Forrás: https://www.auntminnieeurope.com/index.aspx?sec=sup&sub=mri&pag=dis&ItemID=616685

Referáló: dr. Oláh Márton, radiológus rezidens (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ)