A radiológia ketchupos üvege
Közösségek - AI - Mesterségs Intelligencia | 2019. április 10. 06:39 | Utolsó módosítás dátuma - 2023. november 14. 00:44 | Forrás: radiologia.hu - dr. Lánczi Levente
A tavasz kiemelt nemzetközi rendezvényét tartották mesterséges intelligencia témakörben Barcelonában. Stábunk is a helyszínen járt, folytatásos beszámolónk harmadik része következik.

Szombat reggel a mestersége intelligencia (MI) gyakorlati alkalmazásai kerültek terítékre, úgymint munkamenetbe való integráció, oktatás-továbbképzés, menedzsment. Előbbivel Erik Ranschaert kezdte a sort. Rögtön az elején leszögezte, hogy az MI a radiológiában jóval több, mint képi analízis - habár jelenleg az alkalmazások 90%-a erre fókuszál. Az MI az egész rendszerhez hozzá tud tenni, akár a vizsgálati sor, vagy a leletezési lista optimalizálásában, másodleletezésre javasolt esetek kiválaztásában, akár a kontrasztanyagbeadás szükségességének eldöntésében. A képre pedig az akvizíció felgyorsításával - akár tízszeresére! -, illetve műtermékek kiküszöbölésében lehet hatással. És persze támogathatja a struktúrált leletezést, például a kvantitatív adatok automatikus lemérésével, leletbe illesztésével, automatikus pontozórendszerek követésével, minőségbiztosítással.
A jeruzsálemi Jacob Sosna egy szójátékkal (Education - AIducation) kezdte a mesterséges intelligencia oktatásáról szóló előadását. Önmagában maga az oktatás is hatalmas változáson megy keresztül - részben az MI-nek köszönhetően. Online platformok nyíltak meg, a hagyományos oktatás átalakulóban, visszaszorulóban van, és számos eszköz nyer teret az oktatáson belül. A tudás-készség-kompetencia hármasa, mint elérendő cél van jelen ebben a folyamatban, és ehhez online források, direkt tutor-jelölt interakciók, klinikusokkal, más kollégákkal való intenzív kommunikáció és a hibáinkból való tanulás egyaránt hozzájárulnak. Másrészt számos olyan eszközt (például okoseszközöket) használunk, amiknek részetes működésével egyáltalán nem vagyunk tisztában és mégis hatékonyan elboldogulunk velük - egyrészt ezek az eszközök is felhazsnálhatóak az oktatásban, másrészt azok működését sem értjük teljesen, és mégis jól használjuk, hasonló lehet a helyzet az MI-vel is. A témával való ismerkedést segítheti az MI-t "betanításában" (pl. adatbázis létrehozásában) való részvétel, annotációs feladatok ellátása, ezáltal betekintést nyerhetnek a kollégák - képzettségük bármilyen szintjén is legyenek - a mesterséges intelligenciák megismerésébe, megértésébe.
A freiburgi Elmar Kotter a radiológia és a mesterséges intelligencia - úgy is, mint a radiológia egy új modalitása - élethosszig tartó tanulásáról, azaz a továbbképzésről beszélt. Az MI, mint egy kognitív asszisztens játszhat szerepet a mindennapi munkában, így a radiológusok szakmai továbbképzésében is - ahogyan arra a nap folyamán később a cégek bemutatkozásákor láthattunk konkrét példákat is, akár az aktuális radiológiai képanyag referncia képanyagokkal való direkt összevetésével, akár a radiológiai és szövettani lelet összehasonlításával. A tanárra/tutorra viszont véleménye szerint szükség van, hiszen példamutatással, illetve insiprációval segíti a tanulás folyamatát és az eligazodást a szakma rejtelmeiben.
Cristoph Becker, a Genfi Egyetem professzora az MI menedzsmentre való hatásával folytatta. Egyrészt hatalmas a “mismatch” - csökkenő számú radiológusnak (“radiológus erőforrásnak”) kell egyre nagyobb mennyiségű képpel megbirkóznia, miközben a radiológia iránti általános igény is fokozódik. A nagy áttörást az jelenthetné, ha időt tundánk megtakarítani a komplex tudást igénylő feladatok számára - például az ismétlődő, időrabló, szegmentálással kiváltható lépéseket, a releváns előzmény adatok és a kapcsolódó szakirodalom összerendezését végezné el a mesterséges intelligencia. Persze fenntartói szempontból kecsegtető lehet az az utópisztikus elgondolásis, hogy a radiológiai osztályokra nem is kell radiológus - így nincs gond a munka-szabadidő egyensúllyal, ügyeletekkel és azok kompenzálásával, kiégéssel...
Szemléletes angalógiát is bemutatott az MI-vel kapcsolatban: az MI olyan, mint a hagyományos ketchupos üveg - nem tudod mikor indul meg és mennyi jön ki belőle. Menedzsment szempontból nagyon lényeges, hogy csak az menedzselhető, ami mérhető, bármilyen folyamatsegítő eszköz pedig jelenleg csakis a PACS-ba integráltan képzelhető el. A radiológusoknak azt kell tudatosítaniuk magukról (magunknak és környezetüknek egyaránt), hogy ők orvosok, nem mintázatfelismerő-alkalmazások, az MI-nek pedig elsősorban a triázsban és a különböző mérésekben, szegmentálásban, összehasonlításban, adatfeldolgozásban lehet szerepe. De ezt igazábólcsak akkor érthetjük meg, ha használjuk, ekkor tudjuk meg, hogy valójában mire is jó.