A mesterséges intelligencia elriaszthatja az orvostanhallgatókat a radiológiai pályától?
Bár a mesterséges intelligencia a radiológiában nagy léptekkel halad előre, egyes radiológusok nincsenek felkészülve ennek ismertetésére és oktatására orvostanhallgatók számára - jelent meg az Academic Radiology folyóirat friss kommentárjában.
„A radiológiának kellene leginkább beépítenie a mesterséges intelligenciát a munkafolyamataiba, azonban úgy tűnik sokan közülünk nem biztosak abban, hogy pontosan mit is jelent ez,” írta a szerző Dr. Allison Grayev. „Ez a szétválás ahhoz vezethet, hogy az új technológiákkal felvértezett radiológia jövőképe negatív színben jelenik meg, így az orvostanhallgatókat elriaszthatja a pályára lépéstől.”
A probléma
Az, hogy egyes radiológusok nem képesek elmagyarázni a mesterséges intelligencia és a radiológia kapcsolatát, magyarázható azzal is ahogyan a hasonló előrelépésekre - mint például a számítógép által támogatott diagnózisra - tekintenek. Azonban Grayev megjegyezte, hogy ezen technológiákat egymás kiegészítőinek kell tekinteni, nem pedig helyettesítőjének.
Egy másik kihívás melyről Grayev írt, hogy az orvostanhallgatók a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hírekről továbbra is a sajtóból értesülnek, amely szenzációként tálalja, torzítja a radiológiára kifejtett hatását. És amennyiben egy radiológus nem képes megmagyarázni a nüanszokat, a média vészjósló nyomása miatt nem radiológiai pályát választanak.
Grayev írt egy friss vizsgálatról, mely arról számol be, hogy az egyetemi radiológusok háromnegyede gondolja úgy, hogy a mesterséges intelligencia „drasztikusan megváltoztatja” a munkájukat az elkövetkező néhány évtizedben. Meglepő módon csak a megkérdezettek fele volt tisztában az úgynevezett big data analízissel. Továbbá a megkérdezettek 11%-a számára azon fogalmak, mint „mesterséges intelligencia” és „gépi tanulás” ismeretlen volt.
Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi radiológusok akadályozzák ezen irányzat fejlődését?
A megoldás
Olyan szakmai szervezetekről írt Grayev akik a radiológusok számára forrásokat biztosítanak, hogy jobban megértsék a mesterséges intelligencia és a radiológia kapcsolatát. Például az Amerikai Radiológiai Kollégium Adattudományi Intézetét (American College of Radiology’s Data Science Institute) azért hozták létre, hogy mesterséges intelligenciát fejlesszenek a radiológusok számára és betegellátás javítására. Lehetőséget biztosít az önkéntes csatlakozásra, így a radiológusok jobban megérhetnék az mesterséges intelligencia működését.
A Kanadai Radiológusok Szövetsége is kiadott egy úgynevezett fehér könyvet a mesterséges intelligencia radiológiában betöltött szerepéről, ami rávilágít arra, hogy a radiológusoknak meg kell ismerkedni a mestersége intelligencia terminológiájával és koncepcióival.
„Természetesen a mi felelősségünk önmagunk fejlesztése – nem csak azért, hogy ezeket a fejlődő technológiákat kihasználjuk, hanem azért is, hogy az orvostanhallgatókkal megismertessük ezen alkalmazásokat és izgalmas jövőbeli lehetőségeiket” zárta szavait Grayev.