Rigószőr, avagy Mese a borsodi radiográfus leányról

Rigószőr, avagy Mese a borsodi radiográfus leányról

2018. július 16. 21:24 | Utolsó módosítás dátuma - 2018. július 19. 15:00

Tartalom

Vivien, már kislány korában is mindig orvososdit játszott. Naponta adott injekciót a babáinak, néha ténylegesen megszúrta a feneküket, tapogatta, sőt kopogtatta a hasukat.

Vivien különös kislány volt, mert azon kevesek közé tartozott, akik nem féltek az orvosi rendelőben, még akkor sem, amikor szurit kaptak. Megbeszélték a doktor nénivel, hogy ez csak egy szúnyogcsípés, és tényleg! Viszont nagyon izgatta a sok érdekes ketyere, mivel mit lehet csinálni, mire való. Később határozottan megfogalmazta, hogy ő is doktor néni lesz, ha nagy lesz.

Aztán Vivien nagylány lett, iskolába kezdett járni, ahol egy csomó új dologgal találkozott. Csípte az iskolát! Sosem hiányzott, és sohasem volt tesznye. Mindent nagyon szívesen tanult, olvasott, és közben mindig az érdekelte a legjobban, amit éppen tanulni kellett. Így aztán elhalványodtak a doktor nénis álmai, először tanár néni akart lenni, később fodrász, majd építészmérnök. Az elképzeléseit mindig nagyon határozottan fejtette ki a barátainak, miközben a lányok lipityókáztak, a fiúk meg rágták a makukát.

Nagyon szeretett a barátaival játszódni, és annak ellenére, hogy mindig nagyon felelősségteljesen foglalkozott a tanulással, közvetlensége miatt a barátai mégsem tartották őt sohasem strébernek. Így volt ez utóbb is, amikor már a fiúk hajkurászták, a „Villanyrendőrnél” találkoztak és onnan mentek kolbászolni, pedig akkor már az iskoláról és tanulásról egyáltalán nem illett beszélni.

A gimnáziumban már nagyon határozottan készült arra, hogy építészmérnök lesz, külön rajzórákra járt, ahol előszeretettel rajzolt nagy házakat, sőt felhőkarcolókat és hidakat.

Egyszer aztán jött a hír, hogy jönnek a tanárok az egyetemről, hogy továbbtanulási lehetőségekről beszéljenek a diákoknak. Vivien természetesen az első sorban ült, izgatottan hallgatta a bemutatót, ahol nagyon érdekes dolgokról beszéltek. Különösen felkeltette az érdeklődését, amikor különféle egészségügyi szakmákról beszéltek. A professzor néni nagyon lelkesen mesélt a röntgenről és mindenféle vizsgáló berendezésekről, ami Vivienben felelevenítette gyermekkori álmait.

Azonnal elhitte, mert el akarta hinni, hogy megtalálta élete célját. Alig várta, hogy érettségizzen és jelentkezhessen az egyetemre. Persze felvették ... de már az első héten nagy csalódás érte, mert elképzelése ellenére semmi érdekeset nem tanítottak! Kérdezte is a tanárokat, hogy miért nem azt tanítják, amit a gimnáziumban, a bemutatóban ígértek. Nem azért tanár egy tanár, hogy ne tudjon egy ilyen egyszerű problémát megmagyarázni! Megmagyarázták, úgyhogy Vivien továbbra is szorgalmasan tanult, bár nem volt teljesen biztos benne, hogy miért teszi ezt.

Amikor az első kórházi gyakorlatra kellett menni, felélénkült benne az érdeklődés! Csuda dolgok történtek ott! Úgy érezte, végre valóban megtalálta, amit keresett, ezért aztán tanult és tanult, és igyekezett minél több időt tölteni a kórházban, ahol fel is figyeltek rá, hogy milyen kedvesen és türelmesen bánik a betegekkel. Nem is volt kétség, kitűnően diplomázott, és fel is vették a kórházba, a komputertomográfiás laborba.

Nagyon szerette a munkáját. Szívesen foglalkozott a betegekkel, sokat beszélgetett velük, utánanézett a betegségeiknek, tanácsot adott nekik, hogy hová menjenek, melyik orvost keressék. .... De emiatt egyszer nagy baj történt. A főorvos megtudta, hogy túl sokat foglalkozik a betegekkel, ami nem is az ő dolga lenne, és ezért gyakran lassabban mennek a vizsgálatok is, késő délutánig elhúzódik a műszak! Jól le is gorombította Vivient, ráadásul a kollégái előtt!

Vivienben összeomlott minden, meghúzta magát a mögötte összemosolygó kolléganők között, gépiesen kezdett dolgozni, nem beszélt senkivel ... de később mégsem bírta ki, hogy egyik-másik nagyon szerencsétlen kinézetű betegre rá ne mosolyogjon, ne mondjon nekik néhány bíztató szót, ami végül újra értelmet adott a munkájához.

Egyszer aztán nagy szervezkedés kezdődött a kórházban, mondták, hogy Semmelweis napi ünnepség lesz, 1 órára mindenki menjen a konferencia terembe, mert az igazgató fog beszédet mondani, ráadásul utána mindenki ehet finom süteményeket. Vivien is elment az értekezletre, ahol ülőhely már nem volt, ezért hátul megállt a falnak támaszkodva.

Az igazgató hivatalos hangon köszöntötte az egybegyűlteket, sokáig mesélt a Semmelweis nap fontosságáról, majd rátért a beteg-megelégedettségi vizsgálat eredményének kihirdetésére. Vivien kicsit unta már a hivatalos hangú konferenciát, amit ráadásul állva kellett végighallgatnia, inkább csak az asztalokon mosolygó süteményeket vizslatta.

Egyszer csak az igazgató Farkas Vivien nevét említette. Vivien felkapta a fejét, és mivel az előzményekre nem nagyon figyelt, lassan értette meg, hogy ő lett a beteg-megelégedettségi vizsgálat győztese. A nagy tapsolás közepette ki kellett mennie az igazgatóhoz, ahol egy oklevelet is kapott, kezet fogtak az igazgatóval, az orvosigazgatóval, az ápolási igazgatóhelyettessel, közben biztató dolgokat mondtak, hogy "nosza így tovább", meg "gratulálunk", meg "ilyen dolgozókra van szüksége a kórháznak"! A gazdasági igazgató, ahogy kézen fogta, magához húzta és megsúgta neki, hogy ehhez a kitüntetéshez pénzjutalom is jár, amit hamarosan meg fog kapni!

Vivien azt se tudta, mit tegyen. A sok szépen felöltözött igazgató mellett kicsit restellte magát a kórházi pacuha ruhában, és a kitaposott papucsában, ezért igyekezett minél gyorsabban visszamenni a helyére. Ahogy megfordult, megpillantotta az első sorban ülő főorvosát, aki a többiekkel együtt hevesen csapkodta egymáshoz a tenyerét, de Vivien mégis úgy érezte, hogy nem őszinte a mosolya, ezért aztán büszkén kihúzta magát, a főorvos szemébe nézve, magabiztos mosollyal, és egy kis ívet leírva felé, ment el előtte. . . .

Most már csak az a kérdés maradt hátra, hogy hol van ebben a történetben a rigószőr! Persze mindenki tudja, hogy rigószőr nem létezik, hiszen neki tolla van ... kivéve a mesében. Ezért, mivel ilyen figyelmesen olvastad végig ezt a történetet, várva, hogy kiderül-e, mi az a rigószőr, látszik, hogy hiszel a mesében, ami nagyon jó, mert ez a túlélés legfőbb pillére!

Martos János dr.


Magyar szerzőkMartos János dr.