Gondolatok egy bécsi kávézás kapcsán
2018. július 16. 21:05 | Utolsó módosítás dátuma - 2018. július 19. 15:00
Minden évben a világ sok ezer radiológusa, radiográfusa, a képalkotó diagnosztika működtetésében érdekelt cégek munkatársai utaznak Bécsbe, hogy részt vegyenek földrészünk nagy radiológiai seregszemléjén.
Mire is jó egy nagy nemzetközi konferencia? Természetesen szakmai ismeretek bővítésére, a meglevők rendszerezésére, frissítésére, nemzetközi kapcsolatok építésére. Technikai újdonságok megismerésére. És persze sok egyébre, mint a saját baráti, szakmai kapcsolatok karbantartására, baráti beszélgetésekre, amelyekre nincs igazán idő a dolgos hétköznapokon. Habzsolni egy másik ország kultúráját vagy éppen testközelből tanulmányozni gasztronómiáját.
Mi is jut eszünkbe Bécsről, illetve Bécsben az osztrák konyháról? Mondjuk a Wiener Schnitzel azaz bécsi szelet, Sacher torta és a Mozart golyó, zöld veltelini, Jägermeister. Teekanne vagy mondjuk egy csésze kávé, Wiener Melange. Igen káve, régi kávéházak. De miért is jön elő a kávé?
Tudunk mi mindent a kávéról? Aligha. Alábbiakban próbálok némi információt adni e nemes itallal kapcsolatban, következzék egy kis kávé történelem.
A kávécserje nemes itala előállításának egyik fontos állomása a pörkölés, melynek három alapvető formája ismert: az olasz, a francia és a bécsi. Hogy az olaszok hamar megismerkedhettek a kávéval, sok okunk nincs meglepődni, hiszen Olasz- és persze Franciaország tengerparti országok, adottak voltak a feltételek tengeri kereskedelemre. Európa egyik legrégebbi kávéháza Velencében nyílott meg - tudtommal a Cafe Florian, 1720-óta várja a vendégeket a város híres főterén. De hát Bécs partjait nem mossa tenger, csak a vén Duna húzódik arra. Miért is kötik össze Bécs nevét egy pörkölési technikával, miért is jegyzett a császárváros, Ausztria a kávézással?
A magyarázathoz (a lehetséges magyarázatok egyikéhez) kicsit vissza kell menni a múltba és a törökök európai hódításaihoz. 1680-as évek elején két szövetséges tömb állt szemben egymással: a nyugat felé tartó törököket lengyel-osztrák-német szövetség kívánta megállítani, a törökök mellett krími tatárok, havasalföldi és moldvai vajdák csapatai és az erdélyi magyar fejedelmek álltak. 1683. nyarán közelítették meg a törökök Bécset, a támadó csapatokat Kara Musztafa nagyvezír vezette, velük szemben Sobieski János lengyel király Lotaringiai Károly osztrák herceg voltak a legmagasabb parancsnokok. A döntő támadásra 1683. szeptember 12-én került sor, ami a török csapatok súlyos vereségével végződött. A támadok táborában sokféle felszerelés és anyag került a győztesek kezébe. Ekkor kerül a képbe egy lengyel nemes, diplomata, akinek nevéhez kötik az első kávéház megnyitását Bécsben – Jerzy Franciszek Kulczcki (1640-1694) vagy németesen Georg Franz Kolschitzky. A lengyel nemes számos nyelvet beszélt, tolmácsként tevékenykedett a fenti ostrom előtti időkben. Az alábbi nyelveket beszélte: lengyel, rutén, szerb, török, német, magyar és román. Korábban az osztrák Keleti Kereskedelmi Társaság belgrádi részlegén dolgozott. Mivel a török hatóságok a külföldi kereskedőket egyszerűen kémeknek tekintették, ezért Bécsbe költözött, ahol saját céget nyitott 1678-ben. Később úgy szerzett ismertséget magának, hogy a város ostroma, körülzárása idején török ruhába öltözve átjutott a török vonalakon és felmentőnek tekintett Lotaringiai Károly herceggel tudott tárgyalni, Bécsbe visszaérve a közelgő felszabadulás ígéretét tudathatta Bécs város tanácsával. A győzelem után pénzjutalomban részesült és a lengyel király a török sereg táborában visszahagyott kávékészletet adományozta neki. Az ostromot követő napokban azt hitték az osztrák katonák, hogy a rejtélyes barna magok tevetakarmány lennének, felmerült, hogy egyszerűen a Dunába öntik az egészet… És mivel Kolschitzky élt a törökök között, tudta, hogy a kávémagok mire használhatók, ezért kérte az magának. A legendák szerint kezdetben amolyan mozgó árusként kínálta a kávét, a török kávét a bécsieknek, aztán egy nagy sátor alatt mérte ki a nemes italt. E legenda valóságtartalma kétséges. Mindenestre 1885-ben Emanuel Pendl osztrák szobrász, festő egy köztéri szobrot emelt e lengyel személy emlékének.
Ha valaki a bécsi főpályaudvart elhagyja, és a Südtiroler Platz felé indul el, egy közeli útkereszteződésben találja meg a fenti szobrot (Favoritenstraße és a Kolschitzkygasse kereszteződésében). Aki le akarja ezt fényképezni, konstatálhatja, hogy a szobor az első emelet magasságában van körülötte kifeszített kábelekkel…
Tehát, ha a közép-európai polgár belekortyol aktuális kávéjába, élvezi a kávé ízét, zamatát, gondoljon Bécs ostromára, a törökök visszamaradt kávékészletére és a fent említett lengyel nemesre….
És ha legközelebb az Olvasó elvetődik Bécsbe, akkor ECR kapcsán, akár attól függetlenül, Bécs belvárosában beülhet egy echte bécsi kávéházba: Café Central-ba, a Herrengasse 14 alatt.
Névjegy – Weninger Csaba
1991-ben végzett Pécsett, a POTE-n, 1991 és 2012 között a Pécsi Radiológiai Klinikán dolgozott. 1996–ban szakvizsgázott. Medikus korában a POTE ÁOK hallgató lapját (Medikus Híradó) írta és szerkesztette. Számos szakmai publikációja jelent meg a Magyar Radiológiában. szerkesztőbizottsági tag. 2012 ősze óta él és dolgozik Svédországban, 2012 óta írt blog, több, mint 200 bejegyzéssel.
Felhasznált irodalom:
| Magyar szerzők | Weninger Csaba dr. |