Személyes beszámoló az Európai Mellkas-radiológiai Társaság 2025-ös kongresszusáról - 2. rész

Hírek - Radiológia Világa | 2025. június 13. 08:10 | Utolsó módosítás dátuma - 2025. december 13. 04:10 | Forrás: Dr. Székely András

Ulriken támadás - 2. rész.

Aki ma korán kelt, két nagyon jó előadást is hallhatott! A foton számlálós CT és a mesterséges intelligencia korában üdítően hat egy sima mellkas röntgenes előadás. Ha pedig kettő van belőle egymás után, az megbecsülendő. Az első előadást Ester Pompe (NL) tartotta “A PA felvétel: vak foltok a szemed előtt” címmel. Egyből egy megdöbbentő statisztikával kezdett, mi szerint röntgenen a tüdőrákok 30%-át negatívnak írják le a leletezők! Azaz a kompetencia nem egyenlő a tökéletességgel. Viszont a hibák (leginkább mások által vétett hibák) ismerete, drasztikusan csökkenti a hibák számít - peer-review valaki? A mellkas röntgenen vak foltnak számítanak: csúcsok, paramediastinalis régió, a hilusok, a szív mögötti terület, és a bázisok. Ezeken a területeken ment végig az előadásában, szépen illusztrálva. Az előadás nagyobb része egy közel tíz éve megjelent Radiographics cikkből származik, amiben a mellkas röntgenen előforduló vonalakat és sávokat részletezik. Ezek egyébként könnyen megérthetők, de fontos szem előtt tartani, hogy mindenkinél picit más az anatómia, és a vonalak vagy sávok hiánya nem feltétlenül jelez patológiát. Az előadás végén tanácsolta, hogy mindig ugyanolyan szisztéma szerint tekintsük át a felvételeket és ha készen vagyunk, még egyszer fussunk át a fentebb részletezett vak foltokon - lehet, hogy meg fogunk lepődni! A hallgatóság felől az egyik kérdés a képek invertálására vonatkozott, és meglepődve hallgattam, hogy a fekete-fehér színek felcserélése a képen nem javítja bizonyítottan az elváltozások észlelését. Viszont elhangzott, és emlékszem, hogy nekem is ezt tanították a kollégáim otthon, hogy az emberi szem jobban észreveszi a függőleges vonalakat, emiatt a bordafelvételt érdemes 90 fokkal elfordítani. 

Thomas Franquet (ESP) egy nagyon nehéz feladatot kapott; neki kellett 30 percen keresztül az oldal irányú mellkas felvételről beszélnie. Előadásában egészen 1956-ig ment vissza az időben és felidézte Adler és mtsai cikkét, amiben arról számoltak be, hogy 1000 egymás követő 2 irányú mellkas felvételen, 30 esetben volt az oldal felvételen szignifikáns elváltozás és 7 esetben csak az oldal felvételen látszott valami csúnyaság. Aztán néhány nagy mellkas (röntgenes) radiológustól olvashattunk elgondolkodtató idézeteket:

• “A mellkas felvétel a legnehezebben interpretálható képanyag, mégis a leggyakrabban alkalmazott vizsgáló módszer (Leo G. Rigler) 
• “Csak azt veszed észre, amit ismersz” (Ben Felson) 
• A nyilvánvaló elváltozások elnézése a legfőbb (50%!) oka a tévedéseknek (Pepe Caseres) 

Az a kérdés, hogy minden esetben szükséges-e a PA mellett az oldal irányú felvételt elvégezni, folyamatosan a levegőben lógott. Stuart S. Sagel és mtsai ajánlása szerint 20 éves kor alatt egyáltalán nem szükséges. 20-39 éves kor között legtöbbször elhagyható és 40 év felett van jogosultsága szűrési keretek között. Viszont, ha betegségre van klinikai gyanú, akkor bármilyen életkorban tanácsos elvégezni. 

Az oldal felvétel átvizsgálására a következő stratégia ajánlotta: rekesz alatti terület, majd haladjunk a gerincen felfelé, vizsgáljuk át a felvétel középső részét és végül pihenjen meg a szemünk a sternumon. Egyébként a szegycsont törése gyakorlatilag csak oldal irányból észlelhető. Fontos még az úgynevezett Raider háromszög ismerete, ami a felvételen felül, a légcső és a gerinc oszlop között helyezkedik el; Louis Raiderről kapta a nevét. 

A következő szekcióban HRCT mintázatokat tekintettek át három előadásban. Szó volt a nodularis, a retikuláris és végül a mozaik mintázatról. Ez utóbbira jellemző, hogy a tüdőben CT-n élesen határolt, a szekunder lobulus kiterjedésének megfelelő, eltérő denzitású területek jelennek meg. Ilyenkor az első dolgunk megnézni az ereket; amennyiben a feketébb területen belül gyérebb az erezettség, úgynevezett mozaik perfúzióval állunk szembe, és ezek a területek jelölik a beteg részeket. Ha ezt nem tapasztaljuk, akkor a világosabb, ez esetben GGO-s részek az elváltozások. Ha vaszkuláris eredetre gyanakszunk, keresni kell a további jeleket: tágabb centrális artériák, ék alakú hyperdenz területek. Kislégúti megbetegedés esetén pedig láthatunk bronchus fali megvastagodást, rügyező-fa mintázatot, és levegő-csapda effektust. 

Azt is tartsuk szem előtt, hogy már 30 éves kor fölött a terminális bronchusok száma csökken, emiatt minimális levegő-csapda akár a normálba is beleférhet. 

A Gleamer, Coreline, Annalise.ai bemutató előadásait a szokottnál korábban rám törő éhség miatt ki kellett hagynom, de Cornelia Schaefer Prokop előadásának az elejére még beültem a vizsgám előtt. Többször hallottam már ezt az értekezést, de a professzor asszony mindig tud új információt belecsempészni. Előadását most a következő mondat köré építette fel: akinek van tüdeje, az lehet tüdőrákos. Lassan, a dohányzás folyamatos visszaszorulásával kezdünk eljutni oda, hogy a statisztikákban egyre nagyobb számban jelennek meg a soha nem dohányzó tüdőrákos páciensek. Például az USA-ban vagy az ázsiai nőknél rendre 15 illetve 83 százalékot tesznek ki. Az epidemiológiai előrejelzések szerint 2050-re, amennyiben minden így marad, a tüdőrákos esetek száma 86%-kal, a halálozás 95%-kal fog emelkedni. A nők szűrése mostanában eléggé aktuális téma, ehhez kapcsolódóan láthattunk néhány grafikont, amiből kiderült, hogy 2000-2017 között Magyarországon férfiak körében 20%-kal csökkent a dohányzás, ellenben a nők körében 17%-kal nőtt. A többi országra is nagyjából igazak a fenti állítások, vagyis a nők később kezdtek el dohányozni, és ez a hatás várhatóan csak később fog megmutatkozni a klinikumban. A különféle homonok tüdőrákra kifejtett hatásaiban még sok az ellentmondás. Egyesek szerint az IUD akár védő hatással is lehet, más tanulmányok a magas ösztrogén szintet hozták összefüggésbe tüdőrákkal. Annyi bizonyos, hogy a nők immunrendszere valamivel jobb, mint férfi társaiké (például kevesebb felső légúti megbetegedés fordul elő köreikben), és védelmi rendszereik is aggresszívebben reagálnak a tumorokra. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a szűrés ezért is lehet kedvezőbb hatású a hölgyeknél, hiszen a tumor így vélhetően tovább marad alacsony stádiumban, és ezáltal jobb eséllyel csípjük el korán. Az elmúlt 60 év során egyértelműen eltolódott a statisztika, és ma már kevesebb a centrális és több a perifériás tumor, ami megint csak a szűrésnek kedvez. Professzor Prokop épp azt magyarázta, hogy ma már a légszennyezés is összefüggésbe hozható a tüdőrákkal, amikor el kellett sietnem a harmadik emeletre. 

Az ESTI tüdőrákszűrő licensz vizsgát azok a kollégák próbálhatják meg, akik online részt vettek a hivatalos előadásokon, a gyakorlati tréningen és teljesítettek még néhány a mindennapi munkájukra vonatkozó kritériumot. A vizsgát bármelyik ESTI rendezvényen vagy a bécsi ECR kongresszuson lehet megpróbálni. A vizsga díja 50 euró - plusz az adott rendezvény költsége. 

A vizsga egy kis szobában zajlott, ahol egymással szemben elfért 5-5 számítógép. Nagyon szigorúan vették az egész procedúrát. Mindenki egy kis cetlin kapta meg a belépési kódjait, amiket csak a vizsgabiztos jelzése után lehetett beírni és ezáltal elkezdeni a tesztet. 40 kérdésre 80 percet adtak, de a 4 válasz közül 1 vagy több jó válasz volt. Mindig is utáltam ezt a fajta tesztet, mert én legalábbis mindig azon stresszelek, hogy lehet, hogy még van egy jó válasz, vagy akár az összes jó! Ilyen az örök optimista :) 

Másodikként jöttem ki, körülbelül egy óra után. Voltak nehezebb és könnyebb kérdések; összességében egy jó kérdéssort kaptunk. Helyenként voltak nyelvtani hibák a kérdésekben, de ettől még meg lehetett oldani. 

Délután 3 órakor aztán jött egy spontán ötlet, mert ragyogó napos volt az idő odakint: menjünk túrázni, így ahogy most kijöttünk a kongresszusról! És ha már túra, akkor legyen maradandó az élmény, keressük meg a legmagasabb dombot. 

Az Ulriken 643 méteres magasságával papíron nem olyan magas, de a Bergent körülvevő hét csúcs közül a legmagasabb, és kopár, sziklás tetejével, kopasz kidobóként áll ellen a keleti irányból a város felé tartó hideg szeleknek. Ez a domb már csak azért is kitűnik a többi közül, mert ez az egyetlen amihez dupla kötélen futó, kisbusz méretű felvonó visz fel. A belvárosban megkérdeztem két helyit, hogy ők milyen módon jutnának el az Ulrikenhez, és a válasz egyértelmű volt, a 12-es busszal, onnan pedig séta felfelé. Persze azt nem mondták, és a Google térkép sem mutatta, hogy van egy olyan útvonal is, ami a farmeros turistákhoz jobban passzol, de mindegy, menjünk arra, amerre a norvégok mennének. A busz 120 méteres tengerszint feletti magasságnál tett ki egy családi házas övezetben. Innen körülbelül egy kilométeren át helyenként szinte függőlegesen ment fel a turista út. De nem olyan ember széles, turista jelzéssel díszített fákkal határolt föld utat kell elképzelni, hanem egy olyat amit úgy jelöltek ki, hogy különféle méretű szikladarabokat szórtak ki több száz platós teherautóról a megfelelő irányba. Az Ulriken tehát egészen korán megmutatta, hogy nem adja magát olyan könnyen holmi jött-ment turistának, mert helyenként tényleg négykézláb haladtunk csak felfelé. Szerencsére száraz idő volt, így a kövek nem csúsztak, maximum ott kellett vigyázni jobban, ahol az út mentén csörgedező patak keresztezte az utunkat. Szóval úgy 1 kilométer és 1 óra után, már úgy nézett ki, hogy innen csak a gerincen kell végigsétálni, mert a Google Térkép azt mutatta, de szerencsére átváltottunk egy profibb (Mapy) alkalmazásra, ami alapján megállapítottuk, hogy körülbelül még az út háromnegyede hátra van. Viszont innen már nem mindenhol volt sziklás az út, sőt rövidebb szakaszokon fapallón sétáltunk. A repülőn ülve is láttam korábban, de most élőben is, hogy több kisebb tó van ezeken a kopár fennsíkokon, melyek partján néhol kolompoló, fehér szőrű bárányok legelésztek. Utunk mentén láttunk több kisebb kunyhót, de sajnos ezek nem a turisták számára vannak fenntartva hanem magán tulajdonban vannak. Kicsit meglepő volt látni, hogy a csúcsig két helyen is volt egy-egy nagy fém konténerbe zárva elsősegély felszerelés és hordágy. 

Az Ulriken tetejéről páratlan látvány tárult a szemünk elé. Onnan teljes Bergent, messze az óceánt és kelet felé havas csúcsokat is belátni. Annak ellenére, hogy nagyon felkészületlenül és teljesen felesleges dolgokkal a hátizsákomban (fogkefe, fogkrém, kongresszusi szórőanyagok) indultunk neki az útnak, az élmény mindenért kárpótolt. Mint utólag kiderült az Ulrikenhez van egy olyan, könnyebben abszolválható útvonal is, ami nagyobbrészt lépcsőfokokra formált sziklákkal van kirakva, de mi lefelé inkább a lanovkát választottuk.

Vacsorázni a halpiacra mentünk, ahol én a lazacból készült pikáns levest választottam. Mivel eléggé zsúfolt az étkező rész, nem maradhat üresen hely, vagyis hiába mész a feleségeddel, simán leültetnek egy már félig foglalt négyes asztalhoz is mindkettőtöket. Nekünk a vacsora mellé egy kaliforniai hegedűművész hölgy jutott, akitől megtudtuk, hogy van itt a közelben egy nagyon különleges étterem, amire ő is hónapokat várt, hogy eljuthasson és csak emiatt repült ide néhány napra. Az Iris nevű Michelin-csillagos étterem a vízen lebeg, így csak hajóval közelíthető meg. Acélszürke borítása leginkább olyan hatást kelt, mintha az egyik gonosz főhadiszállása lenne egy James Bond filmben; neve pedig arra utal, hogy felülről nézve egy lazac szemére hasonlít. Akinek ide sikerül asztalt foglalni, az 6 órán keresztül egy 18 ételből álló menüt kóstolhat végig, a fine diningra jellemző mindenféle körítéssel együtt. Elég jól hangzik!