WMC: Nem a felső tízezret céloztuk meg az árainkkal

Hírek - Egészségügyi Hírek | 2020. július 30. 08:03 | Utolsó módosítás dátuma - 2020. augusztus 05. 07:32 | Forrás: növekedés.hu

Jelenleg az állami és a magánegészségügy egymás nélkül nem tud létezni, mind a betegek mind az orvosok miatt.

WMC: Nem a felső tízezret céloztuk meg az árainkkal

Teljes kapacitás mellett éves szinten 2,5-3 milliárd forintos árbevétellel, de idén a koronavírus-járvány miatt a tervezett 1 milliárdos árbevételnél lényegesen kevesebbel számol a Wáberer Medical Center ügyvezető igazgatója. Mári Róbert  a növekedés.hu-nakkedés.hu-nak elmondta, az ország legújabb, három milliárd forintból felépült magán-egészségügyi intézményének a nem életveszélyes, de sürgős esetekre szakosodott Walk-in-Center a legnagyobb versenyelőnye, ami itthon ma még csak a WMC-ben érhető el.

Úgy tűnik, egyre nagyobb üzlet a magánegészségügy, hisz Wáberer György is megjelent a piacon befektetőként. Mit gondol az állami és a magán-egészségügy egymás mellett éléséről 2020-ban Magyarországon?

Jelenleg az állami és a magánegészségügy egymás nélkül nem tud létezni, mind a betegek mind az orvosok miatt.

A betegek joggal várják el, hogy kellő időt foglalkozzanak velük az orvosok, és választ kapjanak a kérdéseikre, de erre a túlhajszolt állami rendszerben nem mindig van lehetőség. Másrészt az az orvos, aki nem a hálapénzből szeretné a bérét kiegészíteni, szintén érdekelt abban, hogy tiszta viszonyok között a magánegészségügyben keressen plusz jövedelmet.

Mire számítanak, mikorra térül meg a hárommilliárdos beruházás, amibe, mint a bemutatkozó sajtótájékoztató elmondták, kétmilliárddal hitelezők is beszálltak.

Az említett sajtóeseményen a többségi tulajdonos, Wáberer György úgy fogalmazott, a papír mindent elbír, de ez nem az az iparág, ahol gyors megtérülésre lehet számítani. Magam is osztom ezt a nézetet, ezért mi nagyjából tíz éves megtérülésben gondolkodunk, hiszen egy újonnan indult klinikáról van szó, amit meg kell ismertetni, el kell fogadtatni a leendő páciensekkel. 

A klinika már a koronavírus-járvány előtt megkezdte a működését, aztán önöknek is fel kellett függeszteniük a tevékenységüket. Mekkora bevételkiesést jelent ez a WMC-nek?

Egyelőre csak annyit látunk, hogy az ez évre tervezett 1 milliárd forintos árbevételt nem fogjuk elérni, főleg, hogy egyelőre bizonytalan, lesz-e ősszel második hulláma a járványnak. De mint mondtuk, hosszú távra tervezünk, teljes kapacitás mellett évi 2,5-3 milliárd forintos árbevétellel kalkulálunk.

Mit jelent a teljes kapacitás? Hányféle szolgáltatást nyújtanak?

A WMC 2500 négyzetméterén 30-féle szakrendelés található, az összes olyan szakterülettel, amelyek lefedik a leggyakoribb egészségügyi problémákat, a fül-orr-gégészettől a nőgyógyászaton vagy az urológián át a sebészetig. Májusban startolt az ortopédiai szakorvosi ellátást, műtéteket és utógondozást biztosító Ortopédiai és Mozgásszervi Centrum. A teljes ellátás hátterét a legmodernebb diagnosztikai eszközök és eljárások adják, a képalkotó diagnosztikai eszközparkunkban van többek között szív-MR készítésére is alkalmas 1.5 teslás MR-berendezés, koronária- és kardio-CT-vizsgálatra is használható 128 szeletes CT, 24 órás EKG, szívultrahang, illetve nőgyógyászati és urológiai ultrahang, 3D mammográfia, valamint csontsűrűségmérésre alkalmas készülék is található. Saját laboratóriumi háttérünknek köszönhetően a sürgős laborvizsgálatokra sem kell máshová küldeni a betegeket. Az operációkhoz két teljesen felszerelt műtő áll rendelkezésre, az egyik sugárvédett. Továbbiak az interjúban