MOK területi elnöke: Biztosított a független etikai ítélkezés
Mára országos szinten az 1000-t is meghaladja a folyamatban lévő és lezárt orvos etikai ügyek száma.
A Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének elnöke, Lotz Gábor felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben biztosított a független és méltányos etikai ítélkezés - írja a medicalonline.hu.
Az orvosi etika jelenlegi helyzetéről, előzményekről és távlati célokról tartott előadással egybekötött kerekasztal-beszélgetést a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatósága és a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete. A teltházas eseményen az egészségügyi szakmák képviselői vettek részt, a helyszín a Semmelweis Szalon volt.
A résztvevőket moderátorként Lotz Gábor, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének elnöke és Hegedüs Tamás, a Semmelweis Alumni igazgatója, a MOK Országos Elnökség titkára köszöntötte. Kiemelték, hogy a MOK és a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóság partnerségében megvalósuló rendezvény célja, hogy meghívott előadók segítségével teljesebb képet kapjanak a résztvevők az orvosi etika helyzetéről.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevője és meghívott előadói Mandl József, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke és Becker Dávid, az ETT Országos Etikai Bizottságának elnöke volt.
Elsőként a résztvevők Mandl József, az ETT elnökének előadásában a magyar orvostudomány speciális és értékes részeként ismerkedhettek meg az Egészségügyi Tudományos Tanács működését, részletes betekintést szerezve a szervezet történetiségébe, felépítésébe, a bizottságok rendszerébe, illetve feladataiba.
...
Becker Dávid, az ETT Országos Etikai Bizottságának elnöke részletesen beszámolt az elmúlt időszakban specifikusan az 0orvosi etika helyzetéről: 500-nál is több üggyel foglalkoztak a tavalyi év végén, mára országos szinten az 1000-t is meghaladja a folyamatban lévő és lezárt ügyek száma. Mint mondta, a jelenlegi helyzet szerint az ügyek 60 százalékát már fel tudták dolgozni.
További részletek a cikkben.