Képalkotó Diagnosztikai COVID-19 Hírportál (KÜLÖNKIADÁS)

Kormányzati segítségre számítanának az orvostechnikai cégek

Hírek - Egészségügyi Hírek | 2020. május 22. 08:10 | Utolsó módosítás dátuma - 2020. május 30. 01:40 | Forrás: privátbankár.hu

Megfelelő megfogalmazással az egész orvostechnikai iparágra érvényesíthető lehetne a rendelet, így az abban foglalt könnyítések is.

Kormányzati segítségre számítanának az orvostechnikai cégek

Ha ebben a speciális helyzetben nem tudják az orvostechnikai vállalkozások megtartani a szakképzett munkaerőt, a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (MediKlaszter) szerint az egészségügyi intézmények járvány utáni eszközellátása, illetve a kórházi adósságok újratermelődésének elkerülése csak a kormánnyal közösen tud megvalósulni. A túléléshez elengedhetetlen az állami szerepvállalás - nyilatkozta a privátbankár.hu-nak Tóth Zsolt főtitkár.

„A MediKlaszter a járvány kitörése óta szervezi a szabad fejlesztő, termelő kapacitásokat, amelyeket a koronavírus elleni védekezés szolgálatába állít, de a veszélyhelyzet utáni talpraállást nem tudjuk egyedül megvalósítani” – jelentette ki Tóth Zsolt, a 46 egészségügyi kis- és középvállalkozás és négy egyetem önkéntes szövetségének főtitkára.  

Egyértelmű, hogy a világjárvány az orvostechnikai cégeket is rosszul érintette, hiszen a normál piacra jellemző megrendeléseket és szállításokat felülírta a veszélyhelyzet miatti leállás. Orvosi műanyag arcvédő pajzsokat és kilincsvédő eszközöket adtak több intézménynek is, illetve együttműködési megállapodás alapján támogatják és minden szakmai segítséget meg is adnak az Óbudai Egyetem tömeg-lélegeztető rendszerének fejlesztéséhez, majd piacra dobásához.

Abban is szívesen együttműködnek, hogy a veszélyhelyzet miatt megjelent, kontrollálatlanul beáramlott gyenge minőségű, akár az egészségre is ártalmas egyedi termékeket kiszűrjék és a minőségi követelmények ellenőrzésében összefogjanak az egészségügyi hatóságokkal. De most nekik is segítségre van szükségük.

„A rendelésállományok visszaesése miatt szükség lesz arra, hogy a kormány az adó- és járulékfizetési kedvezmény mellett pénzbeli támogatást is nyújtson az orvostechnikai ágazatra, különös tekintettel a létfontosságú vállalkozásokra, amelyeknél a járványügyi helyzet bevételkieséssel járt” – mondja a főtitkár. Aki szerint ezt egyrészt az Európai Bizottság által a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítésére elkülönített pénzügyi keret Magyarországra eső részéből, másrészt magyar költségvetési forrásból lehetne megvalósítani.

A megrendelések leginkább az implantátum- és fogtechnikai gyártó és fejlesztő vállalkozásokat sújtja. Rontja a helyzetet, hogy a kórházak nem egyenlítik ki az idén esedékessé vált szállítói tartozásokat sem. Pedig kulcsfontosságú a kórházi betegellátás biztonságos fenntartása, amelyhez nélkülözhetetlen a hazai beszállítók likviditásának megőrzése. Javaslataik a cikkben olvashatók