Egyetemi kórházakkal kell versenyezniük a megyeieknek

Hírek - Egészségügyi Hírek | 2019. március 12. 06:15 | Utolsó módosítás dátuma - 2019. március 21. 11:36 | Forrás: szoljon.hu

Az infektológia, a pulmonológia, a nefrológia és a belgyógyászat sem népszerű a rezidensek között.

Egyetemi kórházakkal kell versenyezniük a megyeieknek

Általánosságban vannak jelentkezők, de néhány osztályt nem szívesen választanak a frissen végzett orvosok. A nem egyetemi kórházaknak – például a Jász-Nagykun- Szolnok megyeieknek – több fronton is harcolniuk kell a rezidensekért, akik öt, esetenként hat év eltelte után nevezhetőek szakorvosnak - írta a szoljon.hu.

Ebben az évben eddig 19 rezidensi helyünkre 11-en jelentkeztek, de a hatodévesek még ezután keresnek majd munkát, így számítunk a további jelentkezőkre – tájékoztatta a hírportált dr. Tölgyes Anna, a Hetényi Géza Megyei Kórház és Rendelőintézet megbízott orvosigazgatója, aki azt is elmondta, hogyan próbálja a szolnoki kórház bevonzani a frissen végzett orvosokat.

– Egyrészt támogatói hallgatói szerződéssel, vagyis havonta pénzösszeggel segítjük tanulmányaikban a fiatal kollégákat, elsősorban a szolnokiakat. Az idén jelentkező 11-ből hatnak van ilyen szerződése. Amire nagy hangsúlyt fektetünk, hogy jó szakmai műhelyeket alakítunk ki, ilyen például az intenzív osztályunk és a neurológiánk – a hír pedig terjed az egyetemeken.

Minden évben visszük a rezidenseinket és fiatal szakorvosainkat karriernapokra, hogy elsősorban ők mondják el tapasztalataikat az érdeklődőknek, emellett hirdetjük is a helyeket. Az orvosigazgató hangsúlyozta, mindent meg kell tenniük hogy felkeltsék az érdeklődést, mert az egyetemi kórházak azonnal lecsapnak a tehetséges fiatalokra.

A karcagi Kátai Gábor Kórházban legutóbb három rezidens dolgozott, ketten a szülészet-nőgyógyászati, harmadikuk a sebészeti osztályon. – Szívesen jönnek hozzánk, mert biztosított a kórházban a megfelelő infrastruktúra, és lehetőség van arra, hogy ügyeleti időben a szakorvosok mellett dolgozhassanak. Ezt a tapasztalatszerzés miatt szeretik a fiatal orvosok.

A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház maximális keretszáma öt fő, jelenleg egy rezidens dolgozik a baleseti sebészeten. További kettővel még egyeztetnek, ők a szülészet-nőgyógyászat iránt érdeklődnek.

Dr. Sinkó-Káli Róbert megbízott főigazgató elmondta, saját, bruttó százezer forintos ösztöndíjat alapítottak, amellyel támogatják a kórházba érkező rezidenseket. A jászberényi képviselő-testület támogatásával pedig az orvosok lakhatását segítik, ennek érdekében előrehaladott lépéseket tettek orvos-nővérszálló kialakítására.

– A gyermek- és az intenzív osztályon dolgozik a legtöbb rezidensünk, a jelentkezők száma is ezekre az osztályokra a legnagyobb. Ám vannak olyan szakterületek, amelyek nem igazán népszerűek. Ilyen az infektológia, a pulmonológia, a nefrológia, de a belgyógyászatra sem túl sok az érdeklődő. Utóbbira nagyon várnánk a jelentkezőket. Ami még kevésbé keresett, az a sürgősségi osztály. Nyilván ott nagyon sokat kell dolgozni, viszont egy nagyon nagy kihívás – számolt be a tapasztalatokról dr. Tölgyes Anna, a Hetényi Géza Megyei Kórház és Rendelőintézet megbízott orvosigazgatója.