Az árvíz utáni fertőtlenítés szabályait ismertette az országos tisztifőorvos
Több településen baktériumokat, illetve szennyeződésre utaló algákat mutattak ki az ivóvízből, itt az ivóvíz csak forralás után fogyasztható.
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az árvíz elleni védekezésről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. Müller Cecília elmondta: a települések közötti elöntött közutak fertőtlenítését a közútkezelő, a településen belüli fertőtlenítést pedig az önkormányzatok végzik. A helyes eljárásról útmutatót készítettek a településeknek, illetve 24 órás call centert, ügyfélszolgálatot is működtetnek.
Ugyanakkor több településen baktériumokat, illetve szennyeződésre utaló algákat mutattak ki az ivóvízből. Ezért ezeken a településeken az ivóvíz csak forralás után fogyasztható. Továbbá lajtoskocsiból biztosítják az ivóvizet, a csecsemőknek pedig palackozott víz fogyasztását ajánlják - tette hozzá.
Mint elmondta: már az árvíz megérkezését megelőzően felkészültek a közegészségügyi kihívásokra, annak érdekében, hogy a kutak, szennyvízkezelő egységek biztonságban legyenek, illetve megtisztították a vegyi anyagoktól az ártéri területeket, hogy ezek a szennyeződések ne mosódjanak bele a Dunába.
A fertőzésveszély jellemzően az ár levonulása után jelentkezik, ezért fontos az elöntött utak megtisztítása. Azon utakat, amelyek csak a Duna vizével érintkeztek elég nagynyomású mosóval megtisztítani, ám azokat amelyek szennyvízzel érintkeztek, fertőtleníteni kell. Ehhez szakmai segítséget nyújtanak, mert figyelembe kell venni a környezetvédelmi szempontokat is - ismertette.
Közlése szerint ilyenkor az egyik legfontosabb feladat az ivóvízbázis védelme. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a Duna mentén 31 vízbázis van számos kúttal, amelyekből napi vízmintavétel történik, ezeket laboratóriumi vizsgálat alá vetik. A szennyeződés jellemzően gyomor és bélrendszerre káros baktérium, illetve tetanusz baktérium lehet - fűzte hozzá.
A továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy a még lezárt területekre csak az illetékes szakemberek menjenek be, a visszamaradt pocsolyákkal pedig senki ne érintkezzen, illetve újra fokozottan fontos a kézfertőtlenítés.
Tájékoztatása szerint azok a homokzsákok, amelyek csak a Duna vizével érintkeztek, kiszáradás után újra felhasználhatók. Azok viszont, amelyek szennyvízzel érintkeztek, veszélyes hulladéknak számítanak.
Arra is figyelmeztetett, hogy az elöntött házakat a visszaköltözés előtt az ottlakók szellőztetéssel, páramentesítők használatával szárítsák ki és a fertőzések elkerülése érdekében fontos a mésszel, hypoval való fertőtlenítés is. Ez annál is inkább fontos, mert a párás levegőben elszaporodó gombák allergiát okozhatnak - mondta Müller Cecília.
Kérdésekre válaszolva az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: folyamatosan vizsgálják a Duna-menti ivóvízvételi helyeket, nem kizárható, hogy az említetteken kívül máshol is lesz korlátozás, ha a mérési eredmények ezt indokolják. Az a fontos, hogy időben észleljék, ha szennyeződne a víz – tette hozzá.
A korlátozásokat csak akkor oldják fel, ha az ivóvíz minden paraméternek megfelel – erősítette meg Müller Cecília.
Vitályos Eszter kormányszóvivő a csepeli illegálisan lerakott hulladéklerakóról szóló kérdésre közölte: a terület kerítéssel körbevett, és belvízzel, nem pedig árvízzel érintett szakaszon van. A hulladékot a kormányhivatal elkezdte elszállítani - jelezte.