A belügy szerint nem vezethetnek két várólistát a kórházak
„A szolgáltatók a hatályos jogszabályok szerint nem vezethetnek két listát - válaszolta Rétvári Bence államtitkár.
Az Átlátszó a múlt hónapban cikksorozatot közölt a kórházi várólistákról: többek között feltárta, hogy milyen következményei lehetnek a hosszú várakozásnak, és mire számíthatnak a betegek, ha műtétre van szükségük az állami egészségügyben. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő erre hivatkozva kérdezte Pintér Sándor belügyminisztert arról, tényleg léteznek-e titkos nyilvántartások, ahol akár hónapokat várhatnak a betegek, mielőtt felkerülnek a hivatalos várólistára. A miniszter nevében Rétvári Bence válaszolt, ezt idézte most a portál.
Mint írták, Rétvári többek között kifejtette, hogy azért lehet egyáltalán várólistákról beszélni, mert a kormány bevezette a központi, digitális várólista-nyilvántartást. Ezzel szemben „a baloldal kormányzása alatt helyi »kockás füzetek« voltak, melyek nem voltak átláthatóak. Ez a helyzet változott meg 2012-től”. Ekkortól érhetőek el ugyanis a műtéti várólista-adatok nyilvánosan a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő oldalán. Azonban, mint ahogy az Átlátszón is beszámoltak róla, az oldal bevezetése nem volt zökkenőmentes, és még most is vannak értelmezhetetlen adatok a nyilvántartásban.
A titkos várólistákkal kapcsolatban az államtitkár így fogalmazott: „A szolgáltatók a hatályos jogszabályok szerint nem vezethetnek két listát. A NEAK folyamatosan kapcsolatot tart az intézményekkel a regisztrációs hibák elkerülése és kiküszöbölése érdekében, valamint minden esetben kivizsgálja a betegpanaszokat.
További részletek a teljes cikkben