2 ezer ember oltására elegendő vakcinát kap a Honvédkórház

Hírek - Egészségügyi Hírek | 2021. január 20. 14:04 | Utolsó módosítás dátuma - 2021. március 02. 08:41 | Forrás: MTI

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának dolgozóinak nagy része pedig már a második oltását kapja meg.

2 ezer ember oltására elegendő vakcinát kap a Honvédkórház

Csaknem kétezer ember oltására elegendő koronavírus elleni vakcinát kap szerdán a Honvédkórház - mondta az intézmény oltóközpontjának vezetője a közmédiának nyilatkozva. Varga Annamária elmondta: egészségügyi dolgozókat oltanak. Most nagyrészt külső egészségügyi szolgáltatók dolgozóit oltják. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának dolgozóinak nagy része pedig már a második oltását kapja meg.

Kitért arra is, hogy a külső szolgáltatók egészségügyi dolgozói call centeren keresztül, több telefonszámon, illetve emailben tudnak jelentkezni a Honvédkórházba oltásra.

Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója a hét elején azt mondta: 3833 munkavállalójuk közül 460-an estek át a fertőzésen három hónapon belül. Őket leszámítva, jól állnak az átoltottsággal. Annak a dolgozónak, aki nem kéri az oltást, erről nyilatkoznia kell - mondta a főigazgató, kiemelve: tájékoztatókkal, bátorító kampányokkal motiválják a dolgozókat, hogy kérjék az oltást. A főigazgató szerint ez nekik "erkölcsi kötelességük". "A kórházba az emberek azért jönnek, hogy gyógyuljanak, nem azért, hogy az egészségügyi személyzettől vírusfertőzést kapjanak, pláne nem egy olyan vírusfertőzést, ami megelőzhető" - jelentette ki.