A leggyakoribb és legsürgetőbb követelés a tisztességes bér. Nem „jutalom”, nem „kiegészítés”, hanem tisztességes alapbérezés.
A művészeten túl a mozgás, az egészség is fontos szerepet kap a július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon.
Az orvosi kereseteknél nem a bruttó alapilletmény átlaga,, hanem a bruttó átlagkereset számít, beleértve a mozgóbér-elemeket.
Egészségfejlesztő pilot programot indított a Bethesda Gyermekkórház, a Bajai Szent Rókus és a Hatvani Albert Schweitzer kórház.
Útépítésre, szennyvízelvezetésre, sportcsarnokra, egészségügyi és kulturális célokra csoportosított át jelentős összegeket a kormány.
A MOK közölte, az egészségügyi államtitkár adatai cáfolják az Orbán-kormány állítását, hogy 2 millió forint lenne az orvosi átlagbér.
Azután döntöttek így, miután Takács Péter közölte velük, hogy nem lesz béremelés.
Csótány-saga a fővárosban: már Karácsony Gergely is megszólalt az ügyben miután megszólíttatott a Péterfy utcai kórház által.
A feltételek teljesítéséig ideiglenesen felfüggesztették a műtőegységek használatát, ami nem az engedélyek visszavonását jelenti.
Amíg a 2021-es évben 9, a múlt hónap végéig 130 orvossal, továbbá 141 egyéb besorolású személlyel szemben tettek feljelentést.
Kórházadósság, háziorvoshiány, beszállítói tartozás, VIP-részlegek - kérdések az egészségügyi államtitkárhoz.
A 2024-es évben 61 303 működött, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban és 9,6 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.
Mindez azután történt, hogy Kulja András közzétette: 36 fokban operálnak a robotsebészeti műtőben. Új folyadékhűtőt építenek.
Beletartozik a béremelés, a munka- és lakhatási körülmények javítása és a szakmai kompetenciák szélesítése - mondta Takács Péter.
Kulja András szerint csótányok vannak a Péterfyben, a kórház szerint ez valótlan állítás, jelenleg ez a probléma nem áll fenn.
A Budapesten belüli szállításoknál a távolságot eddig egy 1,8-es korrekciós szorzóval számították ki, ez mostantól 3,3.
Már több mint ezer, pontosan 1005 alapellátó praxisban nincs orvos Magyarországon, a legfrissebb július eleji adatok szerint.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának közleménye a szentesi kórház működéséről és fejlesztési terveiről.
A gyermekkórház dolgozóit érő verbális és fizikai erőszakot vizsgálták a kiabálástól a leköpésen át a fizikai erőszakig.
A szűrés egyelőre nem szerepel a magyar népegészségügyi szűrőprogramban, mint ahogy Európa sok más országában sem.
Az orvosokat, egészségügyben dolgozókat ünnepelték, akik visszaadják a teljes élet élésének lehetőséget. A kitüntetettek névsora a cikkben.
Ellentmondó nyilatkozatok után most egyetlen mondattal válaszolt a Belügyminisztérium arra a kérdésre, hogy lesz-e béremelés az egészségügyben.
Takács Péter beszámolt róla, hogy az Országos Tisztifőorvos lefolytatta a vizsgálatot a Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumban.
Amióta dr. Óváry Csaba főigazgatót öt hónapja kinevezték, több fejlesztés is történt a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban.