TRaD Talks az RSNA kongresszuson

Hírek - RSNA2018 | 2018. november 26. 23:35 | Utolsó módosítás dátuma - 2019. július 17. 11:06 | Forrás: radiologia.hu - dr. Lánczi Levente

A TED Talks konferenciák újraértelmezéseként “TRaD Talks” elnevezésű szakciót tartottak a radiológia oktatásáról az RSNA kongresszus hétfő reggeli programjában.

TRaD Talks az RSNA kongresszuson

Petra J. Lewis az első előadásban a “forró szék” módszert ismerette, ami röviden azt jelenti, hogy referálók, esetbemutatások során a referáló (fiatal) radiológus ül bele a “forró székbe” és csak rá figyelnek a társak és a vezető szakemberek - például egy “rutin” esetmegbeszélés során. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a megfelelő atmoszféra megteremtése, a hibák kezelése - merje akár felvállalni a hibákat is a referáló, mert abból tud tanulni. A hibázás terhét azzal enyhíthetjük, hogy egy-egy (bonyolultabb) eset kapcsán akár őszintén hangsúlyozhatjuk: “ezt még sok ügyeletvezető is elnézné”. Egy kisfokú stressz, egy kis aggódás általában segíthet a tanulásban, de ez csakis támogató közegben tud hatékony lenni. Éppen ezért lényeges a saját keret- és szabályrendeszer megalkotása, mindenkinek a tudásszintjének megfelelő kérdés, téma intézése, valamint a jó példa mutatása, azaz a óz idősebb kollégák is mutassák be, hogyan várják majd el a friss rezidensektől egy-egy eset vagy témakör referálását. Azonban óvatosnak kell lenni az önként jelentkezőkkel, mert számukra “kényelmes a forró ülés”, míg mások akár évekig is a háttérben maradhatnak.

Jonathan O. Swanson a napi szintű visszajelzés fontosságáról beszélt. Előadásából megtudhattuk, hogy az ACGME (Accreditation Council for Graduate Medical Education) évente végez rezidens felméréseket - de ez nem feltétlenül elégíti ki a rezidensek igényeit, mint ahogyan az egyes gyakorlati elemek teljesítésekor nyújtott visszajelzések sem. De egyáltalán, igénylik a jelen rezidensei a feedbacket? És természetesen az állandó kérdés: mikor van erre idő? Érdekes módon felmérések szerint kétszer annyira szeretnünk kritikus visszajelzést kapni, mint pozitívat, valamint a korábban alkalmazott feedback szendvicsről - amikoris egy bevezető pozitívumot egy kritika, majd ismét pozitív lezárás követ - kiderült, hogy nem megfelelő módszer, mert pont a fejleszteni kívánt készséggel kapcsolatos információ vész el. Éppen ezért az előadó azt javasolja, hogy a visszajelzés adás során tegyünk fel kérdéseket. Valamint előhúzott egy “19 szavas varázsmondatatot” is, ami a kritikus feedback elfogadását segítheti, magyarul valahogy így hangzik (és csak 15 szóból áll): “Azért mondom ezt neked, mert magasak az elvárásaim és tudom, hogy Te el tudod érni”. Ezzel felmérések szerint 40%-kal válik hatékonyabbá a visszajelzés adása. És, hogy mi a legfontosabb a napi feedbackkel kapcsolatban? Minden nap csak egyetlen fejlesztendő dolgot emeljünk ki - de azt minden nap!

A harmadik előadó, Nancy J. McNulty a lámpalázról tartott prezentációt. Érdemes lehet feltárni, hogy mi áll a hátterében: kognitiv, fiziológiás vagy magatartásbeli ok. Valamint azt is megvizsgálni, hogy mi lehet a közvetlen kiváltó ok: a készségek hiánya? Genetikus? Tanult? Megoldást nyújthat, ha kisebb közösségben gyakorlunk - például vizitek, kiscsoportos tevékenységek során. És néhány tipp is elhangzott: légy a téma szakértője - ekkor biztosan nem tudnak sarokba szorítani. Ne vigyorogj előadás közben. És talán a legfontosabb: gyakorolj!

A szociális és emócionális intelligencia szerepét feszegette a következő előadó, Robert B. Percarpio. Egyrészt nagyon nehéz az egyensúlyt megtalálni a betegellátás és a rezidensképzés libikókáján. Ráadásul a radiológiai szakképzés jobbára tapasztalati, tehát különösen a képzés elején még sok hiányossága van egy rezidensnek. Nagyon fontos ebből a szempontból is a támogató közeg, valamint a saját szocio-emocionális állapot felismerése, és annak lehetséges hatásainak felmérése a szakképzésre vagy a betegellátásban nyújtott teljesítményre. Ezért is fontos a leletezőben a jó hangulat megteremtése.

Eric J. Monroe a POCUS (Point of care ultrasound - azaz helyszíni ultrahang vizsgálat) oktatásának és akár az így végzett intervenciós beavatkozások szerepéről értekezett. Ki végezhet például ilyen vizsgálatokat, beavatkozásokat - és ebben a “vadnyugati, szabadrablásos” vagy a túlzottan bürokratikus (sokszáz validált, dokumentált vizsgálat felügyelet mellett) megközelítés válik majd uralkodóvá? A lényeg: magas szinten műveljük ezeket a “kis” beavatkozásokat a páciens érdekében.

A szekciót záró előadás a tanulás módszertanára világított rá. Aaron P. Kamer a korábban tanulási stílusok kategóriájaként ismert preferenciákat ismertette - ezek három fő csoportba sorolhatók: hallás utáni, vizuális, és kinetikus. Éppen ezért visszatér a kérdés: hogyan tanítsunk? Illetve jól mutatja az eltérő módozatok hatékonyságát az, hogy a táblára rajzolás vagy diasoros prezentáció-e a hatékonyabb ismeretátadási módszer - a vaálsz persze az, hogy a legjobb ezek kombinációját alkalmazni. Mindenesetre nagyon hasznos, ha a leletezőben van néhány üres lap, netán iPad szabadkezi rajzprogrammal, mert akár a radiológiai képeken való berajzolás, ROI kiemelés, akár a “magyarázó” szabadkezi rajzok sokat segíthetnek az ismeretanyag átadásában és befogadásában egyaránt.

További cikkek